2p

Egyre nagyobb arányban fedezik lakhatási céljaikat az ügyfelek a Babaváró hitelből.

A Duna House Pénzügyek felmérése szerint az igénylők közel háromnegyede költi ingatlanvásárlásra az elnyert hozzájárulás összegét, s az év végig még várhatóan mintegy ezer milliárd forint támogatott hitelt fognak felvenni a családok.

A cég közleménye szerint a gyermekvállalást ösztönző kölcsön több mint két éve jelent meg a hitelpiacon, és népszerűsége azóta is töretlen: a jegybank adatai szerint ugyanis közel 1400 milliárd forintot folyósítottak a Babaváró hiteligénylés fedezésére 2019-es indulása óta. A program meghirdetésétől eltelt időben a tavalyi január-június időszakban például mintegy 290 milliárd forintot tett ki a hitelvolumen, ami a lakossági hitelállomány 10-15 százaléka volt.

A Duna House Pénzügyek ügyfelei körében végzett felmérés szerint 2021 január-decembere között a Babaváró legnépszerűbb felhasználási módja a lakásvásárlás volt, az igénylők több mint 72 százaléka költötte erre a kölcsönt. Aránya több mint 10 százalékponttal szárnyalta túl az egy évvel korábbiét és az elmúlt egy évben minden eddiginél magasabb arányban költötték lakásvásárlásra az ügyfelek a Bababáváró támogatást az adatok alapján - közölték.

Benedikt Károly, a Duna House pr- és elemzési vezetője elmondta, a maximális, 10 millió forintos támogatásból Budapesten az ingatlanok vételárának átlagosan a negyedét, vidéken pedig a felét, de több esetben a teljes vételárat is fedezni tudják belőle. Hozzátette, mivel azonban a Babaváró támogatás mellett a vásárlóknak a legtöbb esetben még további pénzre is szükségük van lakáscéljaik eléréséhez, az államilag támogatott hitelek, a csok és falusi csok erre megfelelő alternatívát nyújt.

A társaság elemzése szerint - a múltbeli negyedéves, 175 milliárd forintos átlagokat figyelembe véve -, a program végéig, beleszámolva 2021 második félévét is, még közel 1000 milliárd forintnyi támogatott hitelt fognak felvenni a családok, mivel 2022 év végéig még biztosan igényelhető Babaváró hitel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG