6p

Újabb ilyen központ nyílt Budapesten a közelmúltban, ami azt jelzi, hogy növekszik az egy épületben többféle irodahasználatra alkalmas terek aránya Magyarországon is. Külföldön már tőzsdei cégek is a bérlők között vannak, nálunk ez még várat magára. A zöld szempontok nagyobb arányú figyelembevétele azonban itthon is gyorsíthatja ezt a folyamatot.

A világ legnagyobb úgynevezett szolgáltatott irodákat kínáló cége, az International Workplace Group (IWG) a napokban új központot nyitott Budapesten, az új helyszín egyben a hozzá tartozó HQ márka magyarországi bevezetését is jelenti. A csoport Magyarországon eddig a Regus, a Spaces és a Signature nevű szolgáltatottiroda-márkákat vezette be.

A szolgáltatott irodák modelljében a főbérlő/beruházó kibérel egy nagyobb területet, akár több emeletet is egy irodaházban és különféle konstrukcióban, felszabdalva, a szokásosnál rövidebb időre bérbeadja a területet teljes felszereléssel és kiegészítő szolgáltatásokkal. Az irodaházak tulajdonosainak kapóra jön az ilyen típusú főbérlő, hiszen a hagyományos irodabérletek iránti kereslet csökkenésével jelentős területeket kell feltölteniük. 

Bérlői szempontból az a fontos, hogy rugalmasabb, skálázhatóbb, ugyanakkor teljeskörűen szolgáltatott környezetet találjanak. Nem kevésbé lényeges, hogy a pénz ne álljon eszközökben, például irodaberendezésben, és a hosszútávú bérleti szerződések helyett legyen könnyű reagálni a piaci változásokra. Például azzal, hogy nem öt, hanem 1-3 évre szerződnek.

Ebben az új típusú irodahasználatban általában privát irodákat, tárgyalókat, coworking és kreatív tereket kínálnak a bérlőknek. Érdekes, hogy eleinte csak egyéni vállalkozók, vagy egy-két fős kisebb cégek képviselői vették igénybe az ilyen lehetőségeket, de az utóbbi időben startupok és nagyvállalatok is élnek vele. Mindegyik ilyen albérlő használhatja az adott irodaház egyéb szolgáltatásait is, például az éttermet, a kávézót, a kerékpártárolót, a kiadó raktárhelyiségeket és gépkocsibeállót a mélygarázsban vagy az autómosót ugyanott. 

Lazaság mindenütt
Lazaság mindenütt
Fotó: Puzl CowOrKing

Yulia Lytvynenko, az IWG country managere így érvel:

„A hibrid munkavégzés visszafordíthatatlan trenddé vált, amely egy sokkal jobb munkamodellt kínál a vállalatoknak mind a profit, mind a költséghatékony működés tekintetében. Nem meglepő, hogy egyre több fővárosi cég ezt a megoldást választja és élvezi az ezzel járó előnyöket: a rugalmasságot és a dolgozók elégedettségét. Erős növekedést tapasztalunk a régióban, és optimisták vagyunk a további terjeszkedési lehetőségek tekintetében Magyarországon és a fővárosban egyaránt.”

Van egy szakmai tévhit, miszerint az ilyen szolgáltatott irodaterekben főleg a coworking típusú munkavégzés zajlik. Eleinte így volt, de mostanra egyértelmű lett, hogy sokszínűbb a használat, nem csupán asztalok bérléséről van szó, a kereslet a teljes kiszolgálás felé mozdult el világszerte. Egy augusztusi becslés szerint négy év múlva már világszerte 8,5 millió ember fog ilyen teljeskörűen felszerelt irodákban dolgozni, négy éve még csak kétmillió volt ez a szám. 

Nem mindenki szárnyal, bukott a WeWork

Az egyik legnagyobb irodaszolgáltatónak számító amerikai WeWork csődvédelembe menekült. Túlméretezett volt a portfóliója, rossz volt a cég menedzsmentje és túl sok volt a kifizetetlen hitele. Fogyókúrába kezdett, illetve talált egy befektetőt. Múlt héten 16 irodaházban sikerült újratárgyalni a szerződéseket. Az új tulajdonos egy ingatlanüzemeltetési szoftvereket gyártó cég, a Yardi Systems, amely 450 millió dollárt pumpál a WeWorkbe, ezzel a cég kikerülhet a csődvédelem alól. A csúcsidőben a WeWorknek világszerte 850 helyszínen volt valamilyen bérleménye. Ha tényleg kijut a csődvédelemből, akkor 337 helyszíne marad, ebből 178 az Egyesült Államokban és Kanadában - írta a Bisnow amerikai szakportál.

A CBRE globális ingatlantanácsadó idei első féléves felmérése szerint a teljes irodapiacot nézve 2030-ra a rugalmas terek és szolgáltatott irodák aránya akár 30-32 százalékra is felmehet, ez óriási ugrás lehet a mostani 2,5 százalékról. Mindez gyökeresen átalakítja a bérbeadási stratégiákat és az üzemeltetést is. A bérbeadóknak sokkal rugalmasabban kell szerződni, hogy növelhessék a lekötött területek arányát. Márpedig ebből jön a bérleti bevétel, amit nagyon néznek az irodaházak felépítését finanszírozó bankok. 

A bérlők között egyre több a tőzsdei vállalat, amelyek élete nyitott könyv a szabályok szerint, s ebbe beletartozik, hogy mennyire hatékony az irodahasználatuk, mennyire törekednek az ESG-szempontok betartására a bérlemény kiválasztáskor vagy akár az is, hogy a fejlesztő cégek milyen arányban vesznek igénybe úgynevezett zöld hiteleket, amiket kifejezetten a környezettudatos projektekre találtak ki a bankok.

Egyébként Magyarországon is kezd elterjedni a zöldhitel, a Magyar Nemzeti Bank külön zöld pénzügyi termékeket is bevezetett. Ezek közül a zöld befektetési alapok kerülhetnek kapcsolatba az ingatlanszektorral. Ezek az alapok jellemzően zöld kötvényekbe és olyan cégek részvényeibe fektetnek, amelyek környezeti és klímacélokhoz járulnak hozzá, vagy környezeti és társadalmi szempontokat vesznek figyelembe. Egyelőre csak néhány olyan ingatlanfejlesztő cég működik nálunk, amik megfelelnek ezeknek a szempontoknak.

A magyar piacon jellemzően kisebb coworking irodák találhatók, amelyek szabadúszókat, digitális nomádokat, valamint kis IT- és startup csapatokat vonzanak. Az elmúlt 5 évben itthon csökkent a coworking irodákat bérlő cégek száma. Ez nem a vállalatok érdeklődésének hiánya miatt alakult így, hanem mert a rugalmas irodaszolgáltatók nem tudtak elég tőkét bevonni az impozáns terek és megteremtéséhez, a piac stagnált. Ez egyelőre ellentétes a globális trendekkel. 

Megtakarítás a költségeknél

Ha összehasonlítjuk a bérlői költségeket, akkor a rugalmas iroda – bár elsőre drágábbnak tűnhet – általában olcsóbb, mint egy hagyományos A vagy B osztályú iroda vagy egy lakásiroda. Nincsenek extranégyzetméterek a közös területeken, nincsenek menedzsment-díjak, berendezési költségek, irodavezetői munkadíj, villanyszámla, internet, takarítás, karbantartás stb. 

Érdekesség, hogy a coworking piacon nem a szerződések hossza változik, de a szerződési feltételekben megjelenő rugalmasság - mint például a bővítés vagy csökkentés lehetősége, egy másik irodába költözés ugyanazon szolgáltató területén belül, ugyanazon kondíciók mellett - egyre fontosabbá válik – emelte ki a Puzl CowOrKing nevű cég vezetője. A cég novemberben nyitja meg első budapesti központját egy átalakított ipari ingatlanban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG