4p
Úgy tűnik, kifulladni látszik az albérletek drágulása mind a fővárosban, mind országos szinten. Budapesten 130 ezer forint volt az átlagos havi bérleti díj január közepén. A legnépszerűbb városrészek közé tartozó kerületekben 6-7 százalékkal csökkentek a díjak éves szinten. A kiadó lakások kínálata is 40 százalékkal nőtt, így egyensúlyba került a kereslettel.
MTI Fotó: Marjai János

A budapesti albérletpiacon véget ért a bérleti díjak elmúlt két évben látott jelentős emelkedése – derül ki az ingatlan.com legfrissebb, közel 10 ezer hirdetésen alapuló elemzéséből. A fővárosban átlagosan 130 ezer forint volt a havi bérleti díj január közepén, ez pedig megegyezik a tavaly januári árszinttel, az albérletpiacon főszezonnak számító tavaly augusztusi átlaghoz képest pedig 7 százalékos csökkenésnek felel meg.

Negyven százalékkal nőtt a kínálat

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője közölte:

“A januári adatok arra utalnak, hogy egyensúlyba került a kereslet és kínálat a fővárosi albérletpiacon. Erre számítani lehetett, részben azért, mert 2015-ben és 2016 első felében a befektetési célú vásárlások az adásvételek 30 százalékát adták.”

Ez pedig azt eredményezte, hogy a befektetők által megvett lakások visszakerültek az albérletpiacra vagy rövid távon, például lakáshotelként hasznosítják őket, de utóbbi kisebb részt fed le a piacból. Kétségtelen, hogy a lakáshotelek utóbbi két évben látott elterjedése nagy szerepet játszott a bérleti díjak korábbi emelkedésében. Tavaly januárhoz képest több mint 40 százalékkal nőtt a kiadásra meghirdetett ingatlanok száma, ez játszotta a főszerepet az árak alakulásában.

Csökkenés az V. kerületben

Az ingatlan.com elemzése szerint a legdrágább budapesti városrész az V. kerület, ahol idén januárban 170 ezer forint volt az átlagos bérleti díj, ám ez tavaly januárhoz 6 százalékos csökkenést jelent. Balogh László elmondta, hogy az V. kerületnek speciális szerepe van a piacon a központi fekvése miatt, az átlagos csökkenés ellenére továbbra is vannak a kerületben kimagasló több 100 ezer forintos bérleti díjak.

Csökkentek a bérleti díjak a lakáspiaci szempontból szintén népszerű XIII. kerületben: az ottani átlagos bérleti díjak 7 százalékkal 130 ezerre mérséklődtek tavaly januárhoz képest. Mindkét kerületben mérséklődtek a bérleti díjak az egyetemkezdés miatt főszezonnak számító tavaly augusztusi átlagokhoz képest is, a csökkenés 6-7 százalékos mértékű volt.

Van azonban olyan kerület, ahol nőttek a bérleti díjak. A VI. kerületben tavaly januárhoz képest 11 százalékkal 155 ezer forintra, a XI. kerületben pedig 12 százalékkal 140 ezer forintra emelkedtek. Az elemzés szerint három kerületben az átlagos bérleti díj nem éri el a havi 100 ezer forintot, a XVII. kerületben 95 ezer, a XXI-ben 85 ezer, a XIX-ben pedig 84 ezer forint volt az átlagos bérleti díj januárban.

Mi történt az egyetemvárosokban?

Az ingatlan.com elemzése szerint a nagyobb egyetemvárosok kínálatában vegyes a kép. Debrecenben most januárban egy lakás átlagos bérleti díja 80 ezer forint volt, ami megegyezik a tavaly januári összeggel, tavaly augusztushoz képest pedig 6 százalékos csökkenést jelent. Szegeden és Pécsen szintén 80 ezer forint volt idén januárban az átlagos bérleti díj, ez éves összevetésben több mint 10 százalékos drágulást jelent, ám megfelel a tavaly augusztusi főszezonra jellemző díjnak. Balogh László elmondta:

“Az albérletpiaci adatokból az is látszik, hogy a kínálat idén januárban éves összevetésben 18 százalékkal bővült, de augusztushoz képest Debrecenben, Pécsen és Szegeden 10-40 százalékkal csökkent.”

Miskolcon másként alakult az albérletpiac: idén januárban 65 ezer forint volt az átlagos bérleti díj, ami 18-30 százalékkal haladja meg a tavaly januári és augusztusi szintet. Győrben 95 ezer forint az átlagos bérleti díj, ami 5 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Balogh László szerint Győrben és Győr-Moson-Sopron megyében az ország más területeiről beköltözők, és az Ausztriába ingázók miatt viszonylag magasak a bérleti díjak, de ezek stabilizálódás jeleit mutatják.

Az ingatlan.com elemzése szerint a munkavállalóknak adható adómentes lakbértámogatás hosszútávon is befolyásolhatja a bérleti piacot. A juttatásban részesülők lakhatási költsége havi 50 ezer forinttal is csökkenhet, a lakbértámogatás széleskörű elterjedése pedig fehéríthetia piacot. Ennek következtében az albérletárak akár emelkedhetnének is, de erre utaló jelek még nincsenek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG