Home office-ban dolgozunk, végre a szekrényben maradhat az ing, nyakkendő, blúz és blézer, és jöhet helyette a mackóalsó, a kinyúlt póló meg a pecsétes, kapucnis pulcsi. Ismerős gondolatok? Ha igen, akkor jobb, ha elfelejtjük őket, már amennyiben tényleg jól akarunk teljesíteni a koronavírus miatt elrendelt távmunkák korszakában. Nagyon szoros összefüggés van ugyanis a home office-ban mutatott munkamorálunk és az otthoni munkához választott ruhadarabjaink között, mutat rá több tanulmány, melyek eredményeit a Wall Street Journal ismertette.
A Zoom-os videókonferenciák korában új lendületet kapott az úgynevezett enclothed cognition (nehézkes fordításban mondjuk "öltözködési én-érzet") nevű tudományterület, mely az öltözékünk, az agyi aktivitásunk és a produktivitásunk közti kapcsolatokat vizsgálja - vagyis azt, hogyan reagál az agyunk tudattalanul arra, hogy milyen ruhadarabokat viselünk.
Az öltözködési én-érzet szakkifejezés egy 2012-es, az Illinois-i Northwestern University berkeiben végzett kutatásból származik, mely során azt vizsgálták, milyen hatással van a kísérletbe bevont személyek teljesítményére, ha fehér köpenyt kell viselniük a tesztek során. A résztvevőknek egy sor koncentrációs vizsgálaton kellett átesniük úgy, hogy első körben megfelezték a csoportot, és az egyik félre ráadták a fehér köpenyt, a másik banda pedig a sima, utcai ruháiban teljesítette a kiírt feladatokat. A fehérköpenyes csoport teljesített jobban. A következő körökben az egyik kis csoport megkapta a fehér köpenyeket úgy, hogy a kutatás vezetői azt mondták nekik, azok orvosi köpenyek. A második csoport szintén felhúzhatta a fehér köpenyt, de nekik azt mondták, azok festőköpenyek. Végül olyan verzió is volt, hogy egy csoport megint csak sima, utcai ruhákban veselkedett neki a feladatoknak, de közben a közelben elhelyezett fehér köpenyekre pillantgatott. Az a csoport, mely annak volt a tudatában, hogy orvosi köpenyt visel, sokkal jobb eredményeket ért el, mint a többiek. A kísérlet bebizonyította, hogy bizonyos ruhadarabok viselése és az azokhoz kapcsolódó szimbolikus jelentés nagyobb összpontosítási képességre sarkallta a tesztalanyokat.
A tanulmány társszerzője, Dr. Adam Galinsky (aki most már a Columbia Business Schoolon tanít) és doktoranduszai ismét nekifutottak a téma vizsgálatának a videós konferenciabeszélgetések mostani, új korszakában, különös tekintettel arra a jelenségre fókuszálva, amikor a munkavállaló deréktól fölfelé szépen kiöltözik, alul viszont "játszósban" van.
"Tényleg van valamiféle hitelességi veszteség vagy nyereség abban, hogy sokszor ezeket a kettős öltözékeket viseljük? És miben áll ez a különbség, és hogyan érinti az embereket? Lehet, hogy az emberek kevésbé hitelesnek érzik magukat tőle. Vagy talán úgy érzik, hogy van egy apró titkuk, az pedig valamelyest motiváló tényező lehet, hogy olyasmit csinálnak, amiről a többi ember nem tud"
- nyilatkozta a vizsgálatairól a WSJ-nek Galinsky.
Egy másik, 2015-ös kutatás arra jutott, hogy ha az ember formálisan öltözködik a munkába, az erősíti az elvontabb, a nagy képet átlátó gondolkodást - ha a formálisan öltöző illető vezető beosztásban van a munkahelyén. A kutatást vezető Michael Slepian, a Columbia Business School professzora most azt kezdte el vizsgálni, vajon ez a tétel megállja-e a helyét akkor is, ha az otthonról dolgozókra vonatkoztatjuk. Slepian szerint több jó ok is van arra, hogy megállhatja. Ő úgy véli, a jobb teljesítmény eléréséért egyszerűen annyit kell tenni, hogy egy kicsit formálisabban kell felöltözni az otthoni munkához is, mint ahogy otthon alapból felöltöznénk.
A játszós sem az ördögtől való
De ez a recept nem mindenkinél működik. Ismert, hogy a Facebook korai napjaiban Mark Zuckerberget egyáltalán nem érdekelte, hogy kollégái - saját magához hasonlóan - egyszerű rövidnadrágban, pólóban, sapkában jártak be kódolni, cége mégis nagyon rövid idő alatt a világ egyik legsikeresebb és legismertebb vállalatává vált. A Szilícium-völgy azóta is a játszósban dolgozó techszektoráról ismert, de ma már a világon mindenhol ezzel a hozzáállással működnek a startupok.
Vanessa Bohns, a Cornell University viselkedéskutató professzora egy kicsit árnyal a képen: "Önmagában a formális ruhákba öltözés nem számít annyira, ha ugyanolyan magabiztos vagy a lazább ruháidban, és úgy érzed, ugyanolyan jól tudsz dolgozni azokban is." Ezzel együtt Bohns azt javasolja, hogy az otthoni munkanapjaink elején öltözzünk át olyan ruhákba, melyekről a munkára asszociálunk, így tudjuk előcsalogatni az érzést, hogy komoly munkaüzemmódra kapcsoltunk.
"Fizikailag másképp érzed magad, a ruhákat is másként érzed magadon, és ez azt mondja a testednek - ami pedig továbbítja a tudatodnak - , hogy eljött a munka ideje."
A laza öltözék fogalma is megtette a maga evolúciós körét az elmúlt években, mutat rá Slepian. A Szilícium-völgy techtitánjai ugyanis a húszas éveiket és startupjuk mammuttá növekedését letudva elkezdtek drágább, jobb szabású pólókat, farmereket és kapucnis pulcsikat hordani. Most már nem hanyagul öltözködnek, folytatja Slepian. "Ezekben az esetekben a szebb pólódat vagy szebb kapucnis pulcsidat veszed fel."
Mérték, időzítés
Galinsky a home office-munkához való kiöltözés buktatóira is felhívja a figyelmet. Ha túlöltözzük magunkat a távmunkához, az egyeseknél koncentrációs zavarokat és bizonytalanabb önérzékelést eredményezhet. Vagyis vannak, akik egy túlöltözött home office-napon nevetségesnek érezhetik magukat, úgy érezhetik, hogy szerepet játszanak, és ez is visszahathat a teljesítményükre.
Nem mindegy tehát, hogy kiöltözünk-e a távmunkához, hogy mennyire öltözünk ki - de az sem, hogy a műszak lejártával kibújunk-e a home office-gúnyából. Cathleen Swody szervezeti szakpszichológus amellett érvel, hogy a lelazulásunk minősége is függ attól, hogy mi van rajtunk. Ha felvesszük a pihenős ruhánkat vagy otthoni ruhánkat, az átváltja az agyunkat arra, hogy "most már pihenhetek. Most már nem kell ezen a magas kognitív fokozaton működnöm."
A kulcs tehát az, hogy home office idején is mindig az alkalomhoz illően öltözzünk - akkor várhatóan a munkaidőnk és a pihenőidőnk is úgy fog telni, ahogy telnie érdemes.
(WSJ)
