A ma közölt PISA-eredmény szerint 2015-ben romlott a magyar diákok teljesítménye az utóbbi években, a szövegértés és a természettudományok területén gyengébb, matematikában pedig ugyanolyan eredményeket értek el a tanulók, mint 2012-ben. Az eredményekről bővebben itt olvashat >>>>
Még nem tükrözi az új napot
A lexikális tudás- és a kompetenciafejlesztése egyaránt fontos - mondta az oktatási államtitkár a nemzetközi és hazai oktatási méréseket kommentálva. Palkovics László szerint három különböző felmérésről van szó, más korosztályt, más gyermekcsoportot érintenek, és más szempontok alapján történtek a mérések. Egy 2015-ös mérés egy két évvel korábban bevezetett új tanterv hatásait még nem mutatja be.
Palkovics László. MTI Fotó: Kovács Tamás |
A TIMMS elsősorban tantervi szempontok alapján készül, 4. és 8. osztályban, a tárca által végzett kompetencia-mérés 6., 8., és 10. osztályban történik, és minden gyerek részt vesz benne, a PISA pedig 15 éveseket alkalmazásorientáltan mér és egy abszolút skálán, függetlenül attól, mi történik egy adott ország oktatási rendszerében.
Ilyen értelemben a három mérés eredménye valamilyen szinten korrelál egymással, de nem igazán összevethetők. Nehéz azt mondani, ha a TIMMS eredményekben tovább javulnak a diákok, akkor jobbak lesznek a PISA eredmények.
Az oktatási államtitkár arról, hogy 4. és 8. osztályban a diákoknak erős tantervi tudása van, de a 15 évesek a PISA-feladatoknál ezt nem tudják alkalmazni, azt mondta: valószínűleg a diszciplináris matematika tudása a gyerekeknek nem változott, de hogy ez mit jelent pontosan, azt a következő mérés mutathatja meg.
Ilyet nem tanultak a magyar diákok
Palkovics szerint az egyértelmű volt, hogy a természettudományos mérésnél olyan feladatot kellett megoldani, amit a magyar gyermekek nem tanulnak az iskolában, nincs benne a tananyagban, hogy egy bizonyos eszköztárral hogyan modellezzenek egy ilyen feladatot.
A komplex természettudományos tantárgy, amit most vezettek be, kifejezetten jó megoldás lehet erre. Ez ugyanis a megtanult diszciplínákra épít, de komplexebb látásmódot követel meg.
Az új nemzeti alaptantervben (nat) azt tűzték ki célul, hogy a lexikális tudás és a kompetenciafejlesztés egyaránt megjelenjen. Mindkettő fontos, lexikális tudás nélkül nincs kompetencia sem - fogalmazott az oktatási államtitkár. Ha csak utóbbit fejlesztik, akkor a diákok nem tudnak például egy modellező feladatot megoldani, mert nem lesz meg hozzá a lexiális tudásuk. Az új nat készül, a koncepcióját várhatóan január közepén mutatják be és bocsátják vitára.
A TIMSS tantervi tudást és alkalmazást, értelmezést mérő természettudományi és matematikatesztjein viszont a magyar 4. és 8. osztályos diákok kiemelkedő eredményeket értek el, az 500 pontos skálaátlag felett teljesítettek.