4p
Az évek során a szellemi dolgozók átlagbére lényegesen jobban emelkedik Magyarországon, mint a fizikai dolgozóké, a különbség már majdnem kétszeres. Hasonlóan lehet ez másutt is. Ez is arra utal, hogy a felsőfokú oktatást nem visszafejleszteni kéne, hanem épp ellenkezőleg.

Csak 2008-tól találtunk adatokat a KSH egyre szegényesebb adatbázisában, de így is az látszik, hogy trendszerűen szakadnak el egymástól a szellemi és fizikai dolgozók bérei. A szellemi dolgozóké 2008-ban még csak 73,5 százalékkal haladta meg a fizikaiakét, a 2014. szeptemberi adatok szerint viszont már 98,4 százalékkal, azaz majdnem kétszer annyit kerestek a szellemiek.

 

A folyamat annál is inkább figyelemre méltó, mert nagyon logikus. A gépek, automata gépsorok és robotok egyre több munkahelyet váltanak ki, de nem, vagy nem elsősorban a tanárokét, orvosokét, hivatalnokokét, hanem a gyári vagy például mezőgazdasági munkásokét. Bár vannak olyan vélemények is, hogy a kevésbé kreatív, mechanikus, rutinszerű, lexikális tudást igénylő szellemi munka egy részét is nemsokára gépek fogják elvégezni. Akár az ügyvédek vagy orvosok egy részénél is.

 

A gépeken kívül a globalizáció is biztosan ludas a dologban: egy kínai vagy indiai, indonéz vagy dél-amerikai alacsony bérű munkás tud ruhát vagy autót készíteni, számítógépet összeszerelni, rizst termelni, halat tenyészteni az európaiak számára, de nem tudja elvégezni sem egy orvos, sem egy nyelvtanár, sem egy újságíró vagy adóellenőr munkáját. Inkább a fizikai munkákat lehet kiszervezni más országokba, ami azután kontinensünkön is alacsonyan tartja a béreket.

Az ukrán vagy szerb feketemunkás tud Magyarországon kertet ásni, építkezésen dolgozni, almát szedni, de értelmiségi állásokba már aligha jut el. (Kivéve a magyar származású, magyarul beszélő diplomásokat, természetesen.)

Egy másik hatás, hogy a nyelveket beszélő jó szakmunkásoknak ugyanakkor nyitva áll az út a tőlünk nyugatabbra fekvő országokba, ami azt eredményezheti, hogy pont a képzettebbek mennek el, és az alacsonyabban képzett, kevésbé hatékony munkaerő marad. Amelynek alacsonyabb a bére is.

Frissítés: Régen még több volt a melós

"A vállalkozások területén alkalmazásban állók túlnyomó többsége fizikai munkakörben dolgozott. Arányuk 2001-ben 68,4%-ot tett ki, ez 62,5%-ra csökkent 2009-ben, amiben jelentős szerepet játszottak a válság hatására bekövetkezett tömeges elbocsátások" – írta a KSH egy 2010-es kiadványa. Ez és a frissebb idősor arra enged következtetni, hogy a fizikai dolgozók voltak a válság nagy vesztesei, a  válság utáni elbocsátási hullám óta nem nőtt vissza a létszámuk.

Mindebből az következne, hogy nem annyira az ipart érdemes támogatni és szakmunkásokat képezni Magyarországon, hanem inkább szellemi dolgozókat, „kiművelt emberfőket” kéne előállítani a szolgáltató szektorok számára. A kormányzat viszont ennek a jelek szerint éppen az ellenkezőjét teszi, gimnáziumokat szüntetne meg, amelyek a felsőoktatás előszobái, és csökkenti a felsőoktatás támogatásait. Ugyanakkor a szakmunkásképzést tervezi fejleszteni.

Talán egyre kevesebb szellemi dolgozóra lenne szükség? A jelek szerint nem így van, mert a 2,7 millió körüli számú alkalmazottnak 2013-ban is mintegy 46 százaléka volt szellemi dolgozó, és 2008-ban is, mindössze egy-két ezrelékes eltéréssel. Hat év alatt a szellemi munkakörben dolgozók létszáma 2,1 százalékkal csökkent, a fizikaiaké pedig 2,4 százalékkal.

A szellemi és fizikai dolgozók közötti különbség ugyanakkor nem csak magyar jelenség. Egy tanulmány szerint például Németországban 2003 és 2007 között 2440 euró volt a fizikai dolgozók („kékgallérosok”) átlagkeresete, a szellemiek („fehérgallérosok”) pedig 3246 eurót kerestek. Ez a különbség ugyan csak 33 százalék volt, de ha a „magasan képzett” és „alacsonyan képzett” kategóriákat hasonlítjuk össze, akkor már 95 százalékos a különbség, természetesen a magasan képzettek javára (4533 euró kontra 2319 euró.) (Első táblázat.)

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG