2p
KKV
Orbán Viktor miniszterelnök szerint nagy nemzetközi cégek magyarországi befektetései nélkül nem boldogul a gazdaság, nem lesznek munkahelyek, sem gazdasági növekedés.

Ezért "ne engedjük, hogy Magyarországon teret nyerjenek azok a gondolatok, amelyek mindenfajta megkülönböztetés nélkül a külföldiek és a külföldi beruházók ellen emelik fel a szavukat. Aki ezt teszi, az árt a hazájának, árt a városának" - mondta a kormányfő Gyöngyösön, a Procter & Gamble (P&G) új pelenkagyárának ünnepélyes megnyitóján.

Van különbség!

Kiemelte, hogy világos különbséget kell tenni a kívánatos és a nem kívánatos, a magyar piacot csak letarolni, az üzleti lehetőségeket pedig elvenni akaró külföldi cégek között.

A P&G-hez hasonló nagy nemzetközi cégeket a jövőben is támogatni kell - hangsúlyozta Orbán Viktor, emlékeztetve, hogy a cég 1991 óta van jelen Magyarországon, ahol ma már ezer embernek ad munkát, 400 beszállítóval áll kapcsolatban, és jelentős jótékonysági szerepet is vállal.

Elmondta, a P&G vezetőivel folytatott megbeszélésen az üzletemberek a közép-európai régióban betöltött központi elhelyezkedéssel, a rugalmas munkaerő-piaci szabályozással és a jól képzett magyar munkaerővel indokolták, hogy Magyarországot választották beruházásuk helyszínéül.

A miniszterelnök az új gyárban arról is beszélt, hogy Magyarország a rendelkezésére álló fejlesztési források 60 százalékát a jövőben közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítja majd. 

150 új munkahely

A mintegy húszmilliárd forintos, 150 új munkahelyet teremtő, zöldmezős beruházással egy 240 ezer négyzetméteres, csúcstechnológiás gyártósorokkal felszerelt üzemet hoztak létre a hevesi város ipari parkjában. A Gyöngyösön gyártott pelenkákat Magyarországon kívül több más országba is szállítják majd.

Marek Kapuscinski, az amerikai központú (a pelenkák mellett többek között szépségápolási, valamint mosó- és tisztítószereket gyártó) Procter & Gamble közép-európai vezérigazgatója arról beszélt, céljuk, hogy kiváló minőséget és értéket nyújtsanak a fogyasztóknak.

Közölte, hogy a magyar háztartások több mint 80 százalékában jelen vannak a márkáik, és havonta a magyar tévénézők több mint 90 százaléka látja hirdetéseiket.

A vezérigazgató hangsúlyozta azt is: Magyarország fontos szerepet játszik a vállalat globális életében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG