3p
KKV
A Gazdasági Versenyhivatal elfogadta a Tigáz kötelezettségvállalását a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat gyanúja miatt indított vizsgálatában.

A Gazdasági Versenyhivatal azért indított eljárást a Tigáz Zrt.-vel szemben, mert az új ügyfelek szerzését célzó kereskedőváltásra ösztönző kampányai során a közvetlen felkeresés útján történő ügyfélszerzési tevékenysége keretében valószínűsíthetően nem vagy nem egyértelműen adott információt a kereskedőváltás lényeges tulajdonságairól, így kérdéses volt, hogy a fogyasztók megfelelő információkkal rendelkeztek-e az ügylet tényleges mibenléte tekintetében.

Azt sem tudták, melyik cégtől jöttek

A GVH-hoz beérkezett panaszokban a fogyasztók azt kifogásolták, hogy kéretlenül ismeretlen személyek keresték meg őket otthonukban, akik a földgázellátásukkal kapcsolatos körülményekről érdeklődtek, majd egy dokumentumot írattak alá velük különféle kedvezmények fejében.

Az érintett fogyasztók később szembesültek azzal, hogy az ügynökök nem az őket addig ellátó szolgáltató képviseletében jártak el, valamint azzal, hogy az aláírt dokumentum egy kereskedőváltásra vonatkozó meghatalmazás, amelyben a korábbi földgázszolgáltatójukkal fennálló egyetemes szolgáltatási szerződésük megszüntetését kezdeményezték, valamint több esetben olyan dokumentum alapján indult meg a fogyasztó nevében a kereskedőváltás, amelyet az érintett fogyasztó – állítása szerint – soha nem írt alá.

Ezeket vállalta Tigáz, hogy megúsza a büntetést

A vállalkozás az eljárásban kötelezettséget vállalt arra, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatra és kommunikációra, illetve a megtévesztő és agresszív kereskedelmi gyakorlatok elkerülésére vonatkozó szabályokat és alapelveket rögzítő belső dokumentuma (Management System Guideline) továbbra is hatályban marad.

Ezen kívül a telefonos és személyes ügyfélszolgálati munkavállalóinak és a fogyasztókat közvetlenül felkereső ügynököknek oktatást, majd vizsgát szervez a fogyasztók megtévesztésére alkalmas kereskedelmi gyakorlatokról rendelkező jogszabályok tartalmáról.

Vállalta továbbá, hogy kérelmezi a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal jóváhagyását az általa alkalmazott egyetemes szolgáltatási szerződési feltételek oly módon történő módosítása érdekében, hogy a szerződés hatálybalépésének feltételeként a korábbi szolgáltatóval kötött szerződés megszűnése, a hatálybalépés időpontjaként a korábbi szerződés megszűnésének időpontja kerüljön meghatározásra.

A Gazdasági Versenyhivatal a Tigáz vállalásainak elfogadásával és kötelezővé tételével biztosíthatónak látta a közérdek hatékony védelmét és valószínűsíti, hogy a jövőben ennek hatására csökken az észlelt probléma megismétlődésének kockázata, ezért a kötelezettségvállalás elfogadásával megszüntette az eljárást, a vállalások teljesülését utóvizsgálatban ellenőrzi.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG