1p
KKV
Egyelőre Washingtonban teszteli új házhoz szállító szolgáltatását a második legnagyobb gyorsétterem-lánc. Két dollárba kerül a kiszállítás, de ezért cserébe garantálják, hogy a sült krumpli forrón és frissen kerül a fogyasztókhoz. Szakértők szerint a szolgáltatás sikere esetén forradalmasíthatja a gyorsétterem-szolgáltatások piacát.

Az étel frissességére és hőmérsékletére vonatkozó garancia azonban csak akkor érvényes, ha a vásárló legfeljebb tíz percnyi útra lakik a gyorsétterem-lánc valamelyik egységétől. A minimális vásárlási tétel nyolc dollár – írja a Bild című német lap.

A gyorsétterem-lánc célja világos, egyrészt új vevőket szeretne szerezni, másrészt pedig a régiek számára is kényelmesebbé szeretné tenni az életet. A Burger Kingnek mindenképp új koncepcióra van szüksége ahhoz, hogy növekedni tudjon. A „Burger otthonra” szolgáltatás eddig csak a Közel-Keleten és Törökországban működött; a vállalat közlése szerint vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a szolgáltatást Európára, a Közép-Keletre és Afrikára is kiterjesszék.

A tervek azonban még gyerekcipőben járnak, határidőket sem állítottak fel. Németországban Berlinben és Greifswaldban is működik már hasonló szolgáltatás, ez azonban nem a cég központi vállalkozása, hanem egy franchise-szolgáltató egyéni kezdeményezése – tudta meg a lap a Burger Kingtől.

A nagy konkurens, a piacvezető McDonald's egyes országokban már működtet házhozszállítási rendszert: Indiában, Szingapúrban és Egyiptomban például otthonra is rendelhetnek hamburgert az ügyfelek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG