3p
KKV
Ismét változik a tavaly júliusban hatályba lépett új Munka törvénykönyve. Mivel jelentős részben a bérszámfejtés területét érintik – az évközi változtatás sok vállalkozás nyilvántartásának átállítását megnehezítheti.

Nem lesz különbség a hónapok között

Ahogy arról a Privátbankár beszámolt, az eddigi szabályozás miatt akár csökkenhetett is a dolgozók fizetése, ha nem megfelelően választottak időpontot a szabadsághoz. Részletek >>

A csütörtöktől életbe lépő változások végre rendezik a távolléti díj számításának anomáliáit. A jövőben emiatt már nem fordulhat elő, hogy egyes hónapokban jobban megéri szabadságra menni, miközben más hónapokban a szabadság idejére kifizetett alacsonyabb távolléti díj miatt a havi bér esetleg még a szerződés szerinti havi alapbér összegét sem érte el. A minimálbéreseknél az is bizonytalan helyzetet okozott, ha emiatt a számítási mód miatt még a törvényi minimumot sem érte el a járandóság - emlékeztet a Trenkwalder.

Szintén a távolléti díj számításával kapcsolatos az a változtatás, amely nagyban egyszerűsíti a bérszámfejtők munkáját. Augusztus 1-jétől megszűnik a tételes bérpótlékolási kötelezettség a távolléti díj számításakor, tehát nem kell figyelembe venni a dolgozó tervezett beosztását a szabadsága ideje alatt. Ez alól a szabály alól továbbra is van egy kivétel, mégpedig az állásidőre járó bér számítása. Itt ugyanis továbbra is figyelni kell azt, hogy a munkavállaló milyen műszakban dolgozott volna.

Írásban kell kérni a jövedelemigazolást

Most válik igazán kötetlenné a kötetlen munkaidő - hívja fel a figyelmet a Trenkwalder A munkáltató eddig ugyanis rendelkezhetett a munkavállaló munkaidejének felével. Egy európai bírósági döntés nyomán a munkáltatónak írásban kell átengednie a teljes munkaidő beosztásának jogát. Ettől függetlenül a munkáltató eseti jelleggel továbbra is előírhatja a kötelező megjelenést, tehát bizonyos szűk körben továbbra is rendelkezhet a munkavállaló munkaidejével.

A törvényhez kapcsolódó rendelkezések életbe lépése alig két héttel követi a táppénzszámítási szabályok július 15-i módosítását, amely minden munkavállalót érint. Ennek részeként a jövedelemigazolást a jövőben csak írásos kérésre kell kiadni a munkavállalónak, illetve megszűnik a jövedelemigazolási tömb is. Ez utóbbi módosítás egy immár anakronisztikussá vált gyakorlatot, a kézzel kitöltendő, szigorú számadású nyomtatvány vezetési kötelezettségét szünteti meg.

Folyamatosan javítják

„Miközben kedvező fejlemény, hogy a jogalkotó lépésről lépésre orvosolja a Munka törvénykönyve tavalyi bevezetése során napvilágra került problémákat, a gyakori, jellemzően év közben bevezetett változások különösen azokat a vállalkozásokat állíthatják komoly kihívások elé, amelyek saját, kis létszámú bérelszámoló részleggel igyekeznek követni a rendelkezéseket – magyarázza Fehér Tamás, a Trenkwalder ügyvezetője. – A jogszabályok hektikus bevezetésére jó példa a táppénzszámítási eljárások egyébként előremutató, két héttel ezelőtti változása, amelyet nemcsak év közben, de ráadásul hónap közepén léptettek hatályba.”

Fehér Tamás hozzátette: „Tekintettel arra, hogy a sűrű változások időszaka még korántsem ért véget, sok cég számára a költséghatékonyság mellett ez a tény is komoly szempont lehet, amikor a bérszámfejtési szolgáltatások tapasztalt szolgáltatóhoz történő kiszervezéséről kell döntést hozniuk.”

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG