2p

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
A Paksi Atomerőmű bővítésének előkészítését egyelőre nem befolyásolják az Oroszország ellen tervezett nemzetközi szankciók - mondta Aszódi Attila, az atomerőmű bővítéséért felelős kormánybiztos. Egyelőre az erőmű tervezése sem kezdődött meg.

Az előkészítő fázist nem kell, hogy zavarja, ami most a nemzetközi politikában zajlik, ugyanakkor figyelemmel kell kísérni azt, ami az unió szintjén történik. Ha széleskörű szankciót vezetnének be Oroszországgal szemben, az akár érintheti a projektet – mondta a kormánybiztos a Kossuth Rádióban.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy "Európa ezer szállal kötődik Oroszországhoz", így véleménye szerint a szankciókat illetően meg kell találni azt a megoldást, amellyel az európai érdekek nem sérülnek súlyosan.

A kormánybiztos reagált arra a hírre, miszerint az általa vezetett BME Nukleáris Technikai Intézet több mint egymilliárd forint értében kapott megbízást a Paksi Atomerőműtől és az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-től. Azt mondta, hogy az említett összeg az elmúlt 12 év projektjeinek a szerződéses összege, és mintegy száz szerződést ölel fel. Hozzátette, hogy amikor megkapta a kormánybiztosi felkérést 2014. július 1-jén, lemondott igazgatói posztjáról a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem említett intézeténél, hogy a jövőben ne merülhessen fel az összeférhetetlenség kérdése.

Az atomerőmű bővítésével kapcsolatos aktuális munkáról elmondta, hogy jelenleg azokon a szerződéseken dolgoznak, amelyek a műszaki részletkérdéseket fogják tisztázni. Ezt a munkát ebben az évben szeretnék lezárni.

Ezzel párhuzamosan folyik a telephely-vizsgálati program, amely a tervek szerint jövőre zárul le. Megindult továbbá a környezetvédelmi vizsgálat is. Ha midezek elkészülnek, akkor indulhat el az erőmű tényleges tervezése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG