A Magyarországon 19 áruházat üzemeltető társaság keddi közleménye szerint a 40 millió eurót a Semper Constantia osztrák magánbank körül szerveződött befektetői csoport biztosítja, egy másik, meg nem nevezett partner pedig 20 milliós hitelre vállalt kötelezettséget. Ez utóbbinak az a feltétele, hogy végrehajtsák a Praktiker részvényeseinek júliusi közgyűlésén elhatározott 60 millió eurós tőkeemelést.
A társaság közleménye szerint a megállapodások révén "nagyrészt" sikerült biztosítani az átszervezéshez szükséges forrásokat. Az összesen 60 millió euró kölcsön mellett szükség van még további 15 milliós hitelre is, de hamarosan erről is megállapodhatnak - tették hozzá.
Nem vált be az olcsóságra épített stratégia
Német kommentárok szerint így várhatóan fennmarad a veszteséges és eladósodott társaság, amely elsősorban azért jutott válságba, mert nem vált be az alacsony árakra és rendkívüli akciókra épülő stratégiája.
A júliusi közgyűlésen arról is döntöttek, hogy a 234 németországi Praktiker áruház közül 120 a Max Bahr hálózat részeként működik tovább, a veszteséget termelő áruházakat pedig bezárják. Beszámolók szerint az irányváltás része, hogy az üzletek eladóterét szellősebben, áttekinthetőbben rendezik be és kevesebb árut halmoznak fel benne. A cél a "barkácsáruházak Ikeája" modell kialakítása. Ezt szolgálja a magasabb árkategóriákkal működő, és kisebb üzletekből álló Max Bahr hálózat kiterjesztése.
Magyarországon fejlesztenek
A cég magyarországi vállalata fejlesztéseket tervez. Augusztusban közölte, hogy az év végéig 200-250 ezer euró beruházással Budapest környékén, illetve Kelet-Magyarországon kipróbálják új koncepciójukat, aminek részeként két, 1.000-2.000 négyzetméteres Praktiker üzletet hoznak létre, bővítik a saját márkás termékek körét, és a hagyományos áruházak mellett forgalombővülésre számítanak az internetes áruház működtetésétől is.
A Németországban 11 ezer főt, a külföldi hálózattal együtt pedig 19 ezer főt foglalkoztató és 9 európai országban összesen 440 barkácsáruházat üzemeltető vállalat bevétele az idei második negyedévben 886,9 millió euró volt, 7,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor az adózás utáni veszteség is csökkent, 20,5 millióra mérséklődött az egy évvel korábbi 307,1 millióról.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
A kegyelmi botrány már csak hab volt a tortán?
24 perce
-
Úgy tűnik, Trump most már nagyjából mindent megtenne a békéért Iránnal
körülbelül 1 órája
-
Úgy tűnik, a svájciak szeretnének többen lenni 10 millónál
körülbelül 1 órája
-
A szlovák elnök is magára vette Magyar Péter szavait
2 órája
-
Újra potyognak a bombák a Közel-Keleten
2 órája
-
Több ezer milliárd okot talált a Teslának az Nvidia vezére – ez jön a csodaautók helyett
3 órája
-
Zelenszkij újabb robbanó szankciókat jelentett be
3 órája
- Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk az Orbán-kormány utolsó hónapjában
- Hétfőn megint Magyar Péter fogja vinni a prímet a parlamentben
- Nem teljesen elégedett a szombati Fidesz-kongresszussal Navracsics Tibor
- Itt a TEK vége? Kiszivárogtak Magyar Péterék tervei
- Kihúzta a gyufát Magyar Péter a szlovák elnöknél is
- „Mesterséges pániktól” tartanak az oroszok a tömeges ukrán dróncsapások után
- Itt van, mit adna Trump a békéért Iránnak
- Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést 2026. június 11. 05:44
- Csúcsot döntött a forint az euróval szemben 2026. június 12. 18:46
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
- Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban 2026. június 8. 05:44
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
- Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából 2026. május 26. 05:44
A kegyelmi botrány már csak hab volt a tortán?
Egy matematikus szerint már jóval előbb megroppant a Fidesz tábora.
Úgy tűnik, a svájciak szeretnének többen lenni 10 millónál
Az előrejelzés szerint nem elutasították a népességet maximalizaláló javaslatot a népszavazáson.
A szlovák elnök is magára vette Magyar Péter szavait
Nem vette jó néven Peter Pellegrini, amit az új magyar kormányfő a határokról mondott.
-
Foci-vb: a hétköznapi drukkereknek luxus lett a helyszíni meccsnézés2026. június 12. 09:40 -
A leggazdagabb magyar miniszternek Maseratija is van2026. június 11. 11:55 -
Átadták a Klasszis privátbanki és vagyonkezelői díjakat2026. június 11. 11:17 -
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
-
Évek óta nem látott dolog történt a lakáspiacon
15:27
-
Komoly problémákat okozhat, ha a dolgozók nem alszanak eleget
14:14
-
Az emberi robotok már az európai kapukon dörömbölnek
13:12
-
Figyelmeztetés minden közös képviselőnek: ez a hiba bíróságra vihet
12:04
-
Megjött a hazai gazdák beruházási kedve?
11:07
-
Navracsics: Nem hozott áttörést a Fidesz kongresszusa, a párt jövője továbbra is nyitott kérdés
11:34
-
Hat pályázat érkezett az Egri Városi Sportiskola élére, négy pályázó maradt versenyben
08:07
-
Orbán marad a Fidesz élén és soha nem adja fel
20:12
-
Orbán Viktor: „Ma az ország a Varga Judit” – ellenállást és nemzeti mozgalmat hirdetett a Fidesz kongresszusán
12:38
-
Magyar Péter: Az Orbán-kormány a migráció ügyében is félrevezette az embereket
10:20
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Megszületett az ítélet, amitől félhetett a Tisza-kormány
2026. május 23. 08:38
-
Ha nem lesz béke Iránnal, Trump beveti a „végső alternatívát”
2026. június 14. 08:38
-
Újabb fájdalmas ütést vitt be Ukrajna Oroszországnak
2026. június 13. 16:46
-
A britek is odacsaptak egyet az oroszoknak
2026. június 14. 09:34
-
Újra potyognak a bombák a Közel-Keleten
2026. június 14. 14:04
-
Már megint ég valami fontos Oroszországban
2026. június 14. 09:19






