4p
KKV
Jóváhagyták az orosz-magyar paksi hitelmegállapodást, ezzel maximum újabb tízmilliárd eurós, azaz 3050 milliárdos hitelterhet vesz a nyakába az ország 21 évre. Legalább lehet előtörleszteni, tehát olcsóbb forrásokból is ki lehet váltani, a kamat ugyanis sávosan emelkedik.

Jóváhagyta a parlament hétfőn a paksi atomerőmű-fejlesztés finanszírozásához szükséges orosz-magyar hitelmegállapodást. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter törvényjavaslatát – amely tartalmazza a szerződés magyar és orosz nyelvű szövegét is – 110 igen szavazattal, 29 nem ellenében, 19 tartózkodás mellett hagyta jóvá az Országgyűlés, a kormánypárt szavazataival.

A sokat támadott, előzetes társadalmi vitát és szakértői elemzéseket nélkülöző projekthez kapcsolódó hitelszerződés szerint az orosz fél maximum tízmilliárd eurónyi (mintegy 3050 milliárd forintnyi) állami hitelt nyújt Magyarországnak a paksi atomerőmű 5-ös és 6-os blokkja tervezéséhez, megépítéséhez és üzembe helyezéséhez szükséges munkálatok, szolgáltatások és eszközbeszerzések finanszírozására. A hitelkeret összege az építés, üzembe helyezés költségeinek 80 százalékát fedezi, a fennmaradó részt a magyar állam saját forrásból fogja biztosítani.

Az orosz és a magyar fél minden költségvetési évet megelőző hat hónappal megállapodik a következő költségvetési időszakban felhasználandó hitel összegéről. Az előzetesen benyújtott tervhez képest le nem hívott összegekre az orosz állam rendelkezésre állási díjat számít fel.

A kölcsönt 2014 és 2025 között használják fel, és a magyar fél 21 éven keresztül fizeti a törlesztőrészleteket, azzal, hogy az első részlet a paksi erőmű 5-ös és 6-os blokkja üzembe helyezéséhez legközelebb eső március 15-én vagy szeptember 15-én, de legkésőbb 2026. március 15-én esedékes.

A visszafizetés első hét évében a hitel ténylegesen felhasznált összegének 25 százalékát, a következő hét évben a 35 százalékát, az utolsó hét évben pedig a 40 százalékát kell törleszteni. A magyar állam jogosult bármely összeg díjmentes előtörlesztésére, ha erről az orosz felet 90 nappal az előtörlesztést megelőzően értesíti.

A kamat a felvett kölcsön egyenlege után 2014-ben és a paksi atomerőmű 5-ös, valamint 6-os erőműblokkja üzembe helyezésének dátumához legközelebb eső március 15-ig vagy szeptember 15-ig, de legkésőbb 2026. március 15-ig évi 3,95 százalék. Ezt követően, a visszafizetés első hét évében évi 4,50 százalék, a következő hét évben évi 4,80 százalék, a visszafizetés utolsó hét évében pedig 4,95 százalék.

A megállapodás rendelkezik az esetleges késedelemről is. Ennek értelmében a késedelmes összeget az adott időszakban érvényben lévő kamatláb 150 százalékának megfelelő mértékű késedelmi kamat terheli. Az indoklásban is megemlítik, hogy fél éven túli fizetési késedelemnél a hitelszerződés felmondható, ebben az esetben a hitelkeret terhére addig lehívott teljes összeg esedékessé válik. A vitás kérdések rendezéséről azt írják, hogy a felek a megállapodással kapcsolatos vitáikat egymás közötti egyeztetéseken rendezik.

„Németh Lászlóné korábbi nemzeti fejlesztési miniszter és Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke Moszkvában január 14-én írta alá a nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről szóló megállapodást, ennek keretében két paksi erőműblokk megépítéséről is megegyeztek. Az aláíráson jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő” – állítja az MTI.

A paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött megállapodást február 6-án hagyta jóvá a magyar parlament. Idő közben azonban kirobbant az ukrán válság, Oroszország egyre inkább eltávolodott a nyugati országoktól, és komoly feszültségek vannak közte és az EU között.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG