1p
November 8-tól 10-ig kínál az intézményi befektetőknek majdnem két éves futamidejű diszkont körvényeket az FHB, amelyek hozama éves szintre átszámolva 9,2 százalék lesz. A hasonló futamidejű állampapírok még a nagybefektetőknek szóló árjegyzési rendszerben is csak 7,2 százalékot adnak.

Kötvényeket bocsát ki az FHB Jelzálogbank, amelyek diszkont típusúak, azaz a lejáratkor a névértéket fizetik, addig pedig annál alacsonyabb árfolyamon foroghatnak. A 10 000 forintos papírokat 8426,54 forintos áron lehet majd megvenni a három napos jegyzés során, november 8-tól 10-ig, ez az ár 9,2 százalékos hozamot biztosít.

Az FK13NF04 jelzésű papírok 2013. október 24-én járnak majd le. Bár a kibocsátó a jelzálogbank, jelzálogfedezet nincs mögöttük, mint a jelzálogleveleknél. Megvásárlásuk csak intézmények számára lehetséges. (Sok más banki kötvénytől eltérően nem vonatkozik rájuk az OBA – Országos Betétbiztosítási Alap – garanciája sem.)

Összehasonlításképpen, az ugyanezen a napon lejáró, 2013/E államkötvényeket hétfőn 7,2 százalékos hozammal kínálták az elsődleges forgalmazói rendszerben, nagybefektetők részére. (A kisbefektetőkre vonatkozó árfolyamjegyzés az Államkincstár fiókjaiban évi 6,77 százalékos hozamot tartalmazott.)

Amint az FHB-től megtudtuk, magánszemélyeknek is forgalmaznak a fiókjaikban kötvényeket és jelzálogleveleket naponta változó árfolyamokon. Kedden az FHB Forte 2014 Diszkontkötvényt 8,5 százalékos hozammal kínálták, az FJ17NF01-es jelzáloglevelet pedig 8,95 százalékkal.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40890 40820 41650 -0,46% 40870 40900 11 533 621 550 HUF 2026-05-19 16:18:16
MOL 4020 4000 4066 -0,35% 4022 4030 892 210 686 HUF 2026-05-19 16:17:05
MTELEKOM 2630 2560 2654 +3,30% 2630 2634 7 075 021 370 HUF 2026-05-19 16:18:15
RICHTER 12350 12210 12500 -0,80% 12330 12340 1 161 096 100 HUF 2026-05-19 16:15:34
OPUS 303 299 314 -3,35% 300 303 11 454 301 HUF 2026-05-19 16:01:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
Állampapír / Kötvény Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
Eidenpenz József | 2026. április 10. 11:34
Háború itt, válság ott, se szeri, se száma a bizonytalanságoknak és kockázatoknak. Ezért sok kisbefektető kérdezi, hogy ha állampapírt vesz, és megunja vagy megijed, ki tud-e szállni, illetve hogyan. Áttekintjük, melyik állampapírfajtánál hogyan működik ez, de általában nagyon egyszerűen.
Állampapír / Kötvény Napokon belül új állampapír-sorozat jön
Privátbankár.hu | 2026. március 27. 19:33
Ötéves futamidejű, 2031-ben lejáró Magyar Állampapír Plusz sorozatot hoz forgalomba az ÁKK. Az első kamatperidóus túlnyúlik az egy éven, ezért 7,39 százalék tényleges kamatot fizetnek.
Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG