1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A Société Générale nyeresége mintegy harmadával esett vissza a harmadik negyedévben, és a maradékból sem látnak majd semmit a befektetők. A görög kötvények miatt ugyanis jelentős leírásokra kényszerül, és osztalék helyett inkább a tőkeellátottságát kívánja javítani a megmaradó nyereségből.

Görögország esetleges csődje kellemetlenül érintené a francia bankokat, ez látszik a Société Générale friss gyorsjelentéséből is – írja a Financial Times Deutschland. A második legnagyobb francia pénzintézet a harmadik negyedévben 622 millió eurónyi nyereséget ért el, ami 31 százalékkal van az előző évi adat alatt, elsősorban görög kötvényeinek értékhelyesbítése miatt.

A Société Generale bolgár fiókja

A bank most 333 millió eurót írt le görög kötvényei után, pedig az előző negyedévben is már 395 millióval módosította azok értékét. Kijelentette azt is, hogy állampapír-kitettségét felére fogja csökkenteni. Az osztalékfizetést arra való hivatkozással függeszti fel, hogy meg szeretne felelni a szigorúbb sajáttőke-követelményeknek, mégpedig állami segítség nélkül. A további tőkeszükségletet 2,1 milliárd euróra becsülik, ennek teljesítéséhez üzletrészek eladását is tervezik.

Más francia nagybankok is erősen nyomás alatt vannak a görögországi kitettségük miatt, mint a Crédit Agricole és a BNP Paribas, részvényeik is erősen estek az utóbbi hónapokban. Ahhoz, hogy tőke-megfelelési mutatójukat az EU által szorgalmazott 9 százalékra emeljék, becslések szerint Franciaország bankjainak 8,8 milliárd euróra lenne szükségük.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30330 30130 30480 -0,98% 0 0 8 145 698 720 HUF 2025-10-17 17:09:20
MOL 2744 2726 2758 -0,51% 0 0 1 325 657 038 HUF 2025-10-17 17:05:08
MTELEKOM 1786 1782 1806 -0,78% 0 0 426 869 452 HUF 2025-10-17 17:06:27
RICHTER 10360 10120 10380 +1,37% 0 0 1 115 017 440 HUF 2025-10-17 17:05:09
OPUS 559 550 559 +0,72% 0 0 266 749 083 HUF 2025-10-17 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Sikerült tízmilliárdokkal megfinanszírozni az Orbán-rendszert
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 12:16
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Megint rontották egyes lakossági állampapírok feltételeit
Eidenpenz József | 2025. szeptember 30. 16:31
Alaposan átalakul a lakossági állampapírok rendszere október 1-től, egyes sorozatok megszűnnek, más sorozatok kamata csökkenni vagy emelkedni fog. Amit igyekeznek egyszerűsítésként, egységesítésként és a biztonság növeléseként eladni a kisbefektetőknek, de összességében inkább romlanak a feltételek. Ami már egy hosszú folyamat része.
Állampapír / Kötvény Ismét drágább lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 12:58
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.  
Állampapír / Kötvény Roham indult az állampapírokért
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 11:59
Az ÁKK által felajánlott mennyiségnél több is elkelt volna.
Állampapír / Kötvény Aggódnak a brit befektetők: régen látott magasságba szökött e mutató
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 2. 15:05
Kedden a hosszú lejáratú brit államadósság hozama csaknem három évtizedes csúcsra emelkedett, elsősorban a brit államháztartás állapotával kapcsolatban kiújult piaci aggályok és az általános globális hozamemelkedés miatt.
Állampapír / Kötvény Elkapkodták a tízéves állampapírokat
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 12:52
A meghirdetett mennyiségnél 35,0 milliárd forinttal nagyobb összegben, 70,0 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vegyesen változó hozamokkal.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 12:51
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Újabb lépés az eladósodás terén
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 16:45
Összesen 5 milliárd kínai renminbi értékben keltek el 3 és 5 éves futamidejű magyar szuverén úgynevezett pandakötvény az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szervezésében. Ez a valaha volt legnagyobb volumenű és leghosszabb futamidejű szuverén kötvénykibocsátás a kínai belföldi (onshore) piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG