2p
Varga Mihály szerint a novemberi indulása óta alatt több mint 100 milliárd forintért vásároltak belőle a postákon, és az értékesítések 80 százaléka a fővároson kívül történt.
Varga Mihály pénzügyminiszter nyomtatott Magyar Állampapír Pluszt vásárol a belvárosi 5-ös számú postán (MTI/Balogh Zoltán)

Novemberi indulása óta már 105 milliárd forintnyi nyomtatott Magyar Állampapír Pluszt vásároltak a magyar családok, az értékesítés 80 százaléka vidéken történt - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.

A pénzügyminiszter kiemelte: az értékpapír elektronikus formája is megőrizte népszerűségét, júniusi bevezetése óta több mint 3660 milliárd forintot jegyeztek belőle.

A miniszter emlékeztetett, hogy a legfrissebb adatok szerint az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított aránya a 2018-as 70,2 százalékról 2019 végére 66,4 százalékra csökkent, amely az elmúlt 20 év legjelentősebb javulása. Az államadósság devizaaránya 50 százalékról 20 százalék alá mérséklődött, míg a lakosság kezében lévő állampapírok aránya 5 százalékról 25 százalékra nőtt 2010 óta - ismertette Varga Mihály. Hozzátette: utóbbi azt mutatja, hogy a magyar családok bizalma is erősödik a gazdaság teljesítménye iránt.

A cél az, hogy a devizában fennálló adósság további csökkenése mellett emelkedjen a lakossági állampapírok aránya, és állományuk elérje a 11 ezer milliárd forintot. Ennek eszközeként vált elérhetővé nyomdai formában is az egyik legnépszerűbb megtakarítási forma, a Magyar Állampapír Plusz, amely hat címletben, tízezer forinttól kétmillió forintig érhető el a Magyar Posta több mint 2100 fiókjában.

Varga Mihály elmondta, hogy az ötéves futamidejű állampapír amellett, hogy kamatadómentes, rugalmas futamidejű, magas kamatozású és biztonságos, az ország stabilitásában is fontos szerepet játszik, csökkenti a külső sérülékenységét azáltal, hogy nem szorulunk külföldi forrásra az adósságfinanszírozáshoz.

A tárcavezető kitért arra is, hogy míg az elektronikus MÁP Plusz értékpapírok több mint egyharmadát budapesti ügyfelek vásárolták, a nyomdai formának 80 százalékát a vidéki lakosoknak értékesítették 2019-ben, átlagosan félmillió forint értékben. A kincstáron keresztül közel 800 milliárd forintnyit értékesítettek tavaly, amelynek közel fele Web- vagy Mobilkincstáron keresztül történt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41470 41400 42830 -2,19% 0 0 23 648 236 110 HUF 2026-10-14 17:13:46
MOL 4974 4900 4990 +1,59% 0 0 3 164 930 688 HUF 2026-10-14 17:13:59
MTELEKOM 2656 2600 2658 +2,15% 0 0 1 325 361 520 HUF 2026-10-14 17:05:12
RICHTER 12590 12410 12650 +2,78% 0 0 2 096 074 930 HUF 2026-10-14 17:09:04
OPUS 208 207 217 -3,47% 0 0 55 419 415 HUF 2026-10-14 17:08:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Tényleg jön a kamatadó? Szívükhöz kaptak a magyar állampapír-tulajdonosok
Eidenpenz József | 2026. október 7. 14:31
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarország ellen, mivel a hazai állampapírok után nem kell adót fizetni, a külföldiek után viszont igen. Egyelőre azonban ebből nem következik, hogy a magyar kisbefektetőknek rosszabb lesz, több megoldás is van ennek kivédésére. Számoljunk el tízig!
Állampapír / Kötvény Reagáltak Kármán Andrásék a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 14:10
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jövedelemre az általános magyar adószabályok vonatkoznak.
Állampapír / Kötvény Elkezdhet aggódni, akinek van állampapírja?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 14:44
Nem tudni, mi lesz a vége a Magyarország ellen az állampapírok kamatadó-mentessége miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásnak. A Trend FM interjúja.
Állampapír / Kötvény NIncs itt semmi látnivaló, csak plusz 4 ezer milliárd forint kell
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 10:23
A harmadik negyedévben az állampapír piacot összességében az emelkedő fejlett piaci hozamokkal párhuzamosan feljebb tolódó hazai hozamok mellett is erős aukciós kereslet jellemezte. Mindezek eredményeképp szeptember végére az időarányos mértékét meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 2026. szeptemberében aktualizált finanszírozási terve.
Állampapír / Kötvény Több mint egymillió embert érintő változást jelentett be a Magyar Államkincstár
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 08:45
Októberben új biztonsági és jogszabályi megfelelési folyamatot vezet be a Magyar Államkincstár az online forgalmazási felületein (WebKincstár és MobilKincstár), a változás az újonnan rögzített kiutalási bankszámlákat érinti – írja tájékoztatójában az államkincstár. 
Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG