3p
Az eurózóna inflációja csökkent, ezzel a magyar kisbefektetőknek szánt eurós államkötvények kamata is. De még mindig sokszorosa annak, amit a bankban el lehet érni, és összehasonlíthatatlanul jobb, mint sok európai kötvény negatív hozama. Mutatjuk a számokat.

Az eurózóna inflációs rátája a novemberi 1,9 százalékról 1,6 százalékra csökkent decemberben, ami a magyar kisbefektetőket is érinti inflációkövető eurós államkötvényeik, a Prémium Euró Magyar Állampapírok (PEMÁP) által. A most még kapható 2021/Y jelzésű sorozat március 22-étől fog új, alacsonyabb kamatot fizetni a jelenlegi 2,9 százalék helyett.

Az Eurostat (az EU statisztikai hivatala) azonban sokféle adatot számol. A magyar papírok kamatát a dohányáruk nélkül vett inflációs adathoz („Harmonised index of consumer prices – all items excluding Tobacco”) kötötték, ami decemberben a teljes áremelkedésnél kicsivel alacsonyabb volt, 1,5 százalékos.

Az említett magyar eurókötvény eme inflációs adat felett 1,0 százalékpontos kamatprémiumot fizet a lakosságnak. Így márciusban 2,5 százalékra csökken a kamat, de ez csak hat hónapig lesz érvényes. A forintos Prémiumoktól eltérően itt ugyanis félévente van kamatfizetés és kamatmegállapítás. (Decemberi vagy júniusi inflációból. A mostani 2,9 százalékos kamatot a júniusi 1,9 százalékos adatból számolták, lást az első ábrát.)

Korábban még jobb volt

Mi a helyzet a korábban kibocsátott sorozatokkal? Még három van, amelyek nem jártak le, ebből kettőnek pontosan ugyanolyan a kamatozása, mint a 2021/Y-nek. (Lásd a táblázatot.) A harmadik, a régebben kibocsátott, szeptemberben lejáró 2019/X egy helyett kettő százalékpontos kamatprémiumot fizet, így végképp nagyon kedvező, 3,9 százalék a jelenlegi kamata. Így márciusban is csak 3,5-re csökken majd.

Eközben a bankok jó, ha 1-2 ezrelékes (0,1-0,2 százalékos) kamatot fizetnek az euróbetétekre. Másutt még rosszabb a helyzet, a német kettő és öt éves államkötvények hozama például mínusz 0,6 és mínusz 0,3 százalék, annak ellenére, hogy az EKB ettől ez évtől befejezte a kötvényvásárlási programját. Ám a kamatát még alacsonyan tartja.

Új kötvény jöhet

Várhatóan már csak egy hétig kapható az aktuális eurókötvényünk, a hónap végétől új eurós magyar kötvényeket bocsáthatnak majd ki. A 2021/Y értékesítése a tervek szerint január 25-ig tartana. Bár hosszabbítás is elő szokott fordulni.

Forgalomban levő eurós inflációkövető államkötvények kamata
Név Kamat- Várható Aktuális Jelenlegi kamato- Lejárat
(kód) prémium köv. kamat kamat zás kezdete
2021/Y_EUR 1% 2,5% 2,9% 2018.09.22 2021.09.22
2021/X_EUR 1% 2,5% 2,9% 2018.09.22 2021.09.22
2020/X_EUR 1% 2,5% 2,9% 2018.09.22 2020.09.22
2019/X_EUR 2% 3,5% 3,9% 2018.09.20 2019.09.20
Decemberi év/év infláció (dohány nélkül): 1,5%

Nem tudni, lesz-e változás a kondíciókban, de a jelenlegi kötvények sem tűnnek rossznak az általános eurókamat-hiány fényében. Sőt, nagyon is gáláns ajánlatok (amit persze az adófizetők fizetnek).

Kamatemelések voltak

A forintos inflációkövető kötvényeknél és a két éves fix kamatozású lakossági kötvényeknél nemrég még kamatot is emeltek (erről itt írtunk). A forintos inflációkövetők kamatváltozásait pedig a héten “A szerencsésebbek nemsokára 6,8 százalékos kamatot fognak kapni” címmel foglaltuk össze.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42400 41700 42850 +1,83% 0 0 30 345 217 200 HUF 2026-10-13 17:10:59
MOL 4896 4858 4950 -1,61% 0 0 5 560 610 584 HUF 2026-10-13 17:09:09
MTELEKOM 2600 2530 2600 +2,77% 0 0 671 799 524 HUF 2026-10-13 17:07:32
RICHTER 12250 12250 12400 -0,81% 0 0 1 657 078 130 HUF 2026-10-13 17:05:10
OPUS 216 206 240 -9,05% 0 0 85 043 979 HUF 2026-10-13 17:05:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Tényleg jön a kamatadó? Szívükhöz kaptak a magyar állampapír-tulajdonosok
Eidenpenz József | 2026. október 7. 14:31
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarország ellen, mivel a hazai állampapírok után nem kell adót fizetni, a külföldiek után viszont igen. Egyelőre azonban ebből nem következik, hogy a magyar kisbefektetőknek rosszabb lesz, több megoldás is van ennek kivédésére. Számoljunk el tízig!
Állampapír / Kötvény Reagáltak Kármán Andrásék a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 14:10
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jövedelemre az általános magyar adószabályok vonatkoznak.
Állampapír / Kötvény Elkezdhet aggódni, akinek van állampapírja?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 14:44
Nem tudni, mi lesz a vége a Magyarország ellen az állampapírok kamatadó-mentessége miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásnak. A Trend FM interjúja.
Állampapír / Kötvény NIncs itt semmi látnivaló, csak plusz 4 ezer milliárd forint kell
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 10:23
A harmadik negyedévben az állampapír piacot összességében az emelkedő fejlett piaci hozamokkal párhuzamosan feljebb tolódó hazai hozamok mellett is erős aukciós kereslet jellemezte. Mindezek eredményeképp szeptember végére az időarányos mértékét meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 2026. szeptemberében aktualizált finanszírozási terve.
Állampapír / Kötvény Több mint egymillió embert érintő változást jelentett be a Magyar Államkincstár
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 08:45
Októberben új biztonsági és jogszabályi megfelelési folyamatot vezet be a Magyar Államkincstár az online forgalmazási felületein (WebKincstár és MobilKincstár), a változás az újonnan rögzített kiutalási bankszámlákat érinti – írja tájékoztatójában az államkincstár. 
Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG