4p
Az új éves átlagos inflációs adat 0,4 százalékponttal magasabb, mint a 2017-es, így az inflációkövető államkötvények kamata is emelkedni fog az idén, a Babakötvényeké és a PMÁP-é. Van, amelyiké előbb, másoké utóbb, és eltérő mértékű lesz az új kamat is, mert nagyon különböző időpontban van a kamatmegálapításuk, és nagyon eltérő a kamatprémiumuk.

Nagy meglepetés nem következett a tavalyi inflációs adatok közzététele után, az inflációkövető államkötvények kamatát befolyásoló éves átlagos pénzromlás 2,8 százalék lett. Ez magasabb, mint az előző évi 2,4 százalék, így emelkedik az inflációkövető államkötvények kamata is.

Átnéztük, ez melyik forgalomban levő inflációs kötvény kamatozását hogyan is érinti. A lista elején álló négy, idén lejáró értékpapírnál ez már nem jelent változást, mivel nem lesz több kamatmegállapításuk. Ez azonban vélhetően nem szomorítja el tulajdonosaikat, mivel jelenleg is öt százalék feletti kamatot fizetnek. (Talán az lehet számukra negatívum, hogy nem vettek, vehettek annak idején ennél hosszabb lejáratú értékpapírt hasonlóan jó feltételekkel.)

“A kamatbázis megegyezik a megállapítás évét megelőző naptári évre vonatkozóan a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves átlagos fogyasztói árindex-változás százalékos mértékével” – ez a kitétel szerepel a legtöbb inflációkövető kötvény feltételei között. (A kamatmegállapítás pedig évente egy alkalommal, a kamatfizetést megelőző napokban történik a következő kamatperiódusra.)

6,8 a csúcs

Vagyis a legtöbb forgalomban levő kötvény valamikor az év során át fog állni a 2018-as 2,8 százalékos átlagos inflációs értékre a kamatozásnál, amihez a kamatprémium adódik. Ez viszont rendkívül különböző, 1,1 és négy százalék között változik. Attól függően, hogy a kibocsátás időszakában milyenek voltak a kamatviszonyok és az Államadósság Kezelő Központ elképzelései, mekkora prémium mellett döntöttek.

Így a csúcstartó a 2020/I kötvény lesz, amelynek a kamata 6,4-ről 6,8 százalékra emelkedik áprilisban. Annak idején ugyanis még négy százalékos kamatprémiummal bocsátották ki. Más papírok csak júliusban, augusztusban, szeptemberben, októberben állnak át. (A táblázatban ez a dátum az aktuális kamatozás kezdete + 1 év.)

Többet kapnak a babák

A Babakötvények kamata 5,4-ről 5,8-ra emelkedik februártól, kivéve az első, 2032-es sorozatot, amelynek kamatfordulója mindig december elején van. Ez csak jókora késéssel követi majd az eseményeket.

Jelenleg kétféle Prémium kötvényt árulnak, a 2021/K-t 3,5, és a 2024/I-t 4,1 százalékos aktuális kamattal. Ezek kamata is emelkedni fog, az előbbié augusztus végétől 3,9 százalékra, az utóbbié már február 21-től, 4,5 százalékra. Sajnos ezek kamatprémiuma a korábbi sorozatokkal összehasonlítva alacsony és közepes, 1,1, illetve 1,7 százalék.

A jelenlegi kamatviszonyok mellett azonban az említett kamatmértékek sem rosszak. Más választása pedig kevés van a kisebb és nagyobb magánbefektetőknek. Vehetnek még például egy vagy két éves lakossági kötvényeket 2,5 vagy 3,25 százalékos kamattal.

Forgalomban levő inflációkövető államkötvények kamata
Név Kamat- Várható Aktuális Jelenlegi kamato- Lejárat
prémium köv. kamat kamat zás kezdete
2019/I 3,00% - 5,40% 2018-02-03 2019-02-03
2019/J 3,00% - 5,40% 2018-02-03 2019-02-03
2019/K 3,00% - 5,40% 2018-02-03 2019-02-03
2019/L 2,75% - 5,15% 2018-10-21 2019-10-21
2020/I 4,00% 6,80% 6,40% 2018-04-24 2020-04-24
2020/J 3,50% 6,30% 5,90% 2018-08-26 2020-08-26
2020/K 1,75% 4,55% 4,15% 2018-07-29 2020-07-29
2021/I 3,25% 6,05% 5,65% 2018-10-20 2021-10-20
2021/J 1,25% 4,05% 3,65% 2018-05-26 2021-05-26
2021/K 1,10% 3,90% 3,50% 2018-08-26 2021-08-26
2022/I 2,25% 5,05% 4,65% 2018-07-29 2022-07-29
2022/J 2,00% 4,80% 4,40% 2018-11-22 2022-11-22
2023/I 1,50% 4,30% 3,90% 2018-03-22 2023-03-22
2023/J 1,40% 4,20% 3,80% 2018-09-28 2023-09-28
2024/I 1,70% 4,50% 4,10% 2018-12-17 2024-02-21
2032/S_BABA 3,00% 5,80% 5,40% 2018-12-02 2032.12.02
2033/S_BABA 3,00% 5,80% 5,40% 2018-02-01 2033.02.01
2034/S_BABA 3,00% 5,80% 5,40% 2018-02-01 2034.02.01
2035/S_BABA 3,00% 5,80% 5,40% 2018-02-01 2035.02.01
2036/S_BABA 3,00% 5,80% 5,40% 2018-02-01 2036.02.01
2037/S_BABA 3,00% 5,80% 5,40% 2018-02-01 2037.02.01
Éves átlagos infláció 2018-ban: 2,80%

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44500 44490 44940 +0,04% 44500 44530 1 591 472 670 HUF 2026-07-20 12:43:17
MOL 4204 4172 4222 +0,91% 4198 4204 635 461 358 HUF 2026-07-20 12:42:05
MTELEKOM 2632 2624 2648 -0,30% 2630 2632 82 497 432 HUF 2026-07-20 12:40:16
RICHTER 11970 11930 12050 -0,08% 11970 11990 683 708 850 HUF 2026-07-20 12:42:19
OPUS 369 368 373 -0,14% 369 371 6 244 506 HUF 2026-07-20 12:39:50
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Az állampapírokról mindig ugyanaz a szó jut az eszünkbe: TINA
Eidenpenz József | 2026. július 17. 11:31
Pár hónap alatt sokat csökkentek a lakossági állampapírkamatok Magyarországon, ennek ellenére az állampapírnak még mindig nincsen igazi kihívója az alacsony kockázatú befektetések között. A mérsékelt infláció fényében a kisbefektetők így is jól járhatnak. Ebben szerepe van az adózásnak, de annak is, hogy a bankok sem halmozzák el jó ajánlatokkal az átlagembert.
Állampapír / Kötvény Fontos hírt kaptak az állampapírok szerelmesei
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 14:44
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) lezárja több lakossági állampapír jelenleg futó sorozatát és helyettük újakat indít.
Állampapír / Kötvény Az EU-s pénzek miatt jöhet devizakötvény-kibocsátás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 14:17
Az előfinanszírozási igény lehet a magyarázat.
Állampapír / Kötvény Lerántotta a leplet: ezzel zsebelte be az idei díjakat az Erste profija
Czwick Dávid | 2026. június 19. 11:54
Több kategóriában is taroltak az Erste Alapkezelő alapjai. A cég szenior portfóliómenedzsere, Dudás Máté által kezelt három alap is szakmai elismerésben részesült. Hogyan csinálta? Mik voltak a váratlan fordulatok idén, miközben az év nagyobbik része még előttünk áll? Ezekre is válaszol interjúnkban.
Állampapír / Kötvény Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:15
Kamatcsökkentés közeleg a lakossági állampapír-piacon.
Állampapír / Kötvény Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
Eidenpenz József | 2026. május 27. 10:33
Miért reagált a piac ennyire kedvezően a magyar politikai fordulatra, és meddig tarthat a forint, illetve a kötvénypiac felülteljesítése? A külföldi befektetők erősebben hittek a magyar sztoriban, mint a belföldiek, de a további erősödéshez már kézzelfogható reformok és hiteles gazdaságpolitika kellenek. Eközben a globális politika bármikor felülírhat mindent. Interjú Wéber Tamással, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvényportfólió-menedzserével.
Állampapír / Kötvény Szétkapkodták az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 08:26
A május 24-ei kamatcsökkenésre reagálva elképesztő mennyiséget, 369 milliárd forintot vásároltak még a régi feltételekkel.
Állampapír / Kötvény Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG