4p
Meglepetés nélkül érkezett az év utolsó inflációs adata, összességében 2018-ban 2,8 százalékkal emelkedtek az árak. Az év végi üzemanyagár-csökkenés visszafogta az inflációt, az élelmiszerek az átlag fölött emelkedtek, a legtöbbet a szeszesital és a dohány drágult. A maginfláció emelkedése kimozdíthatja a jegybankot a komfortzónájából.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

2018. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,7%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára nőtt jelentős mértékben. Decemberre az elemzők is 2,7 százalékos árszínvonal-emelkedésre számítottak, így meglepetésről nincs szó.

Nagyot esett az üzemanyagár

Novemberben még 3,1
, októberben 3,8 százalék volt az áremelkedés üteme, az év végi lassulásban főszerepet kapott az üzemanyagár: az olajárak mélyrepülésének köszönhetően decemberben az üzemanyagokért 6,9 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint novemberben, ezzel a 12-havi áremelkedés üteme a novemberi 7,2 százalékosról 1 százalékosra lassult.

Átlag felett drágult az élelmiszer

Decemberre, egy év alatt az élelmiszerek ára 4,7 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 22,4, a liszté 10,5, a kenyéré 6,4 százalékkal magasabb, a tojásé 26,0, a cukoré 12,9 százalékkal alacsonyabb lett.

Ugyanerre a hónapra a Privátbankár.hu hipermarketekben készített Árkosár-felmérése 3,3 százalékos éves áremelkedést mért. A mi felmérésünk szerint is kiemelkedő mértékben drágult a krumpli és a liszt, a tojás ára viszont feleződött - részletek >>

Az egyes főcsoportok közül a ruházkodási cikkek drágultak a legkevésbé, a szeszes italok és a dohányáruk pedig a legnagyobb mértékben:

Az előző hónaphoz képest egyébként 0,3 százalékkal csökkentek az árak decemberben.

Hatéves csúcs: 2018-ban 2,8 százalékkal emelkedtek az árak

A 12. havi adat beérkeztével az egész éves inflációs adat is megszületett: eszerint 2018-ban a fogyasztói árak átlagosan 2,8%-kal emelkedtek, ezen belül az élelmiszerek ára 4,2%-kal. Szakértők év közben nagyjából 3 százalék körülre lőtték a várható inflációt, ez végül valamivel alacsonyabb lett. Az éves infláció hatéves csúcsra ért 2018-ban - utoljára 2012-ben volt ennél magasabb.

A legnagyobb mértékben, 5,6%-kal a szeszes italok, dohányáruk drágultak. Az egyéb cikkek ára átlagosan 3,8, a szolgáltatásoké 1,6, a háztartási energiáé 1,4, a ruházkodási cikkeké 0,5%-kal emelkedett. A tartós fogyasztási cikkekért 0,4%-kal kevesebbet kellett fizetni.

Közel a cél - hamarosan lépnie kell a Magyar Nemzeti Banknak?

A maginfláció éves szinten 2,5 százalék lett, decemberben azonban elérte a 2,8 százalékot:

Fogyasztóiár-indexek
Megnevezés 2018. december 2018. év
Előző hó = 100,0 Előző év azonos hó = 100,0 előző év=100,0
Fogyasztóiár-index 99,7 102,7 102,8
Harmonizált fogyasztóiár-index 99,6 102,8 102,9
Maginfláció (szezonálisan kiigazított) 100,4 102,8 102,5
Nyugdíjas fogyasztóiár-index 99,9 102,8 102,7

Ahogy az ING gyorselemzése is kiemeli: a monetáris politika szempontjából a legfontosabb a maginflációs mutató alakulása, ezt a Magyar Nemzeti Bank kiemelt figyelemmel követi. A volatilis áralakulású tételektől megtisztított árindex decemberben 2,8 százalékkal nőtt (0,2 százalékponttal magasabb lett, mint novemberben). Ez 2014 óta a második legmagasabb érték.

Az inflációs nyomás tehát egyértelműen erősödik a gazdaságban. Erre utal az is, hogy a maginfláció egyik legfontosabb tétele, a szolgáltatások drágulása 2,3 százalékot ért el éves alapon, amire 2015 eleje óta nem volt példa. Az ING véleménye szerint a maginfláció az elkövetkező hónapokban tovább emelkedik majd, különös tekintettel januárra, amikor jellemzően a vállalatok átáraznak. Tekintettel a jelentős költségoldali nyomásra (emelkedő bérek, dráguló nyersanyagok, gyengébb forint), a vállalatok jelentős átárazásokat hajthattak végre január folyamán.

"Mindezek alapján előrejelzésünk szerint a maginfláció januárban már eléri, sőt meghaladja a 3 százalékot, és 2019 egészében felette is marad. Mindez az MNB-t belátható időn belül a monetáris politika normalizációjának megkezdésére ösztönözheti"

- írja az ING.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG