1p
Új inflációkövető államkötvények kibocsátásáról határozott az ÁKK, az öt éves futamidejű papírok annyi újítást jelentenek a most kaphatókhoz képest, hogy infláció feletti kamatprémiumuk 3-ról 3,5 százalékra emelkedik. Így a kezdőkamat évi 7,4 százalék lesz, körülbelül negyed százalékponttal az egy éves másodpiaci referenciahozam felett.

Öt éves inflációkövető, úgynevezett Prémium államkötvényt bocsát ki az ÁKK november 28-tól, és kínál várhatóan jövő év december 3-áig, kizárólag belföldi magánbefektetők számára, 2016/I jelzéssel. A konstrukció nagyon hasonló az eddigiekhez, leginkább a jelenleg kapható öt éveshez, a 2015/I-hez, ugyanúgy az októberi fogyasztói infláció felett fizet évente fix százalékpontnyi kamatprémiumot, de azzal a különbséggel, hogy az 3 százalékról 3,5 százalékra emelkedik.

Egy lakossági állampapír

Így a 2015-ös lejáratú papír decembertől érvényes 6,9 százalékával szemben 7,4 százalékos lesz az első évi kamat, amit jövő november 28-án fizetnek majd. Annak ellenére, hogy a korábbi öt éves papír forgalmazásának tervezett időszaka december 6-án zárult volna, és következő egy évi kamata csak 6,9 százalék, ennek forgalmazását is meghosszabbították december 13-ig. Ez azoknak a befektetőknek lehet kedvező, akik öt év helyett négy éves papírt keresnek, más szempont nemigen indokolja.

Az említetteken kívül még a 2014/I jelzésű inflációkövető kötvény kapható jelenleg, amelynek futamideje azonban kevesebb, mint három év – 2014. augusztus 11-én jár le -, aktuális kamata pedig csak 6,5 százalék. Mindegyik szóban forgó sorozatot szokás szerint névértéken (száz százalékos árfolyamon plusz a felhalmozott kamatok) kínálják, és 98 százalékos árfolyamon vásárolják vissza.

A Prémiumok mentették meg a haza becsületét

Az ÁKK monitoring-jelentése szerint a lakossági állampapírok állománya október végéig 28,8 milliárd forinttal csökkent, a Prémium államkötvények állománya ezen belül 30,4 milliárd forinttal nőtt, továbbra is ez a kötvényfajta képes tehát élénken tartani a lakosság érdeklődését. Eközben a nyugdíjpénztári vagyonból származó papírok bevonása miatt a teljes piacon levő állampapír-mennyiség komoly mértékben, 751 milliárddal esett vissza az év első tíz hónapja során.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40080 40000 40500 -0,62% 40080 40090 3 225 954 560 HUF 2026-06-10 11:00:45
MOL 3882 3874 3940 -0,26% 3874 3882 242 891 238 HUF 2026-06-10 10:57:50
MTELEKOM 2710 2704 2730 -0,95% 2704 2710 455 402 536 HUF 2026-06-10 10:59:56
RICHTER 11870 11820 11990 +0,25% 11860 11870 327 445 250 HUF 2026-06-10 10:58:18
OPUS 398 383 398 0,00% 392 397 13 825 397 HUF 2026-06-10 10:33:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:15
Kamatcsökkentés közeleg a lakossági állampapír-piacon.
Állampapír / Kötvény Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
Eidenpenz József | 2026. május 27. 10:33
Miért reagált a piac ennyire kedvezően a magyar politikai fordulatra, és meddig tarthat a forint, illetve a kötvénypiac felülteljesítése? A külföldi befektetők erősebben hittek a magyar sztoriban, mint a belföldiek, de a további erősödéshez már kézzelfogható reformok és hiteles gazdaságpolitika kellenek. Eközben a globális politika bármikor felülírhat mindent. Interjú Wéber Tamással, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvényportfólió-menedzserével.
Állampapír / Kötvény Szétkapkodták az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 08:26
A május 24-ei kamatcsökkenésre reagálva elképesztő mennyiséget, 369 milliárd forintot vásároltak még a régi feltételekkel.
Állampapír / Kötvény Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG