1p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A leghatározottabban elutasította az eurókötvény esetleges bevezetését a német kancellár, a magas kamatok miatt Németország lenne annak fő vesztese.

A Bundestag szerdai költségvetési vitájában elhangzott beszédében Angela Merkel ismét azt hangsúlyozta, hogy a többi között az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso által szorgalmazott eurókötvény nem megfelelő eszköz az euró-, illetve az adósságválság megoldására.



A magas kamatok miatt Németország a tervezett kötvénykibocsátás egyik fő vesztese lenne, ugyanakkor német szakértők is úgy vélekednek: az eurókötvény növelné ugyan a tagállamok felelősség-, illetve kötelezettségvállalását, de aligha járulna hozzá az adós országok adósságterheinek csökkentéséhez.

Merkel szokatlanul élesen bírálta az Európai Bizottság elnökét, aki éppen szerdára ígérte az eurókötvény bevezetésével kapcsolatos elképzeléseinek ismertetését.

Új szerepre kell készülnie az EKB-nak?
Jaksity Gyürgy szerint elkerülhetetlen, hogy az EKB továbbra is az árstabilitás fenntartásában lássa fő feladatát - hamarosan új szerepfelfogásra késztetheti a válság a központi bankot: részt kell vállalnia az államadósság-válság megoldásában. Részletek >>>

A német kancellár megismételte a válság rendezésével kapcsolatos, egyéb nézeteit is. Állást foglalt az Európai Központi Bank függetlenségének biztosítás mellett, és elutasította, hogy a bank közvetlen pénzügyi támogatói szerepet töltsön be az adósságkrízis megoldásában. "Az EKB mandátumát nem szabad megváltoztatni" - fogalmazott Merkel.

A német kormány vezetője egyidejűleg megerősítette azt is, hogy a notórius adós országokkal szembeni határozottabb fellépés biztosítása érdekében az európai szerződések - köztük a Lisszaboni Szerződés - módosítását sürgeti.

A német parlamenti képviselők előtt Merkel közölte: csak akkor járul hozzá a Görögországnak korábban elhatározott pénzügyi támogatás esedékes részletének kifizetéséhez, ha a Lukasz Papademosz miniszterelnök vezette új kormány valamennyi pártja aláírta a szükséges szanálási programot.

Gyenge német körvényaukció

A 6 milliárd euró értékben meghirdetett 10 éves német kötvényre 3,889 milliárd euró ajánlat érkezett a mai aukción. A kötvényből 3,644 milliárd eurót értékesítettek - a gyenge eredmény miatt az euró gyengülni kezdett, amit követtek a térségi devizák is, így a forint is.





Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 37920 37030 37920 +1,80% 0 0 16 093 259 210 HUF 2026-01-13 17:08:26
MOL 3250 3194 3258 +1,69% 0 0 3 511 400 844 HUF 2026-01-13 17:12:00
MTELEKOM 1850 1850 1864 -0,75% 0 0 365 261 916 HUF 2026-01-13 17:14:28
RICHTER 10290 10200 10300 +0,88% 0 0 1 806 015 330 HUF 2026-01-13 17:07:27
OPUS 550 546 554 -1,08% 0 0 86 411 924 HUF 2026-01-13 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
Eidenpenz József | 2026. január 13. 14:21
Milyen választási lehetőségei vannak jelenleg a kisbefektetőknek, ha nem akarják, hogy a pénzük értéke romoljon az infláció miatt? Miért külön biztonságosabbak a kifejezetten a lakosságnak szóló kötvénysorozatok? Elmagyarázzuk egyszerűen, hogy bárki megérthesse.
Állampapír / Kötvény Magyar állampapírpiac 2026: fekete ló, majd vágtató mén?
Eidenpenz József | 2026. január 12. 10:28
A magyar állampapírpiac az utóbbi hónapokban szokatlanul csendes volt, de valószínűleg már nem sokáig lesz ez így. A választások alaposan felkavarhatják az állóvizet, ha azonban meglesz az eredmény, akkor a bizonytalanság elmúltával csökkenhetnek a hozamok. A kisbefektetőket mindez nem feltétlenül kell, hogy érdekelje, ők más pályán játszanak.
Állampapír / Kötvény Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:43
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapírok hozama
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:38
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Sikerült tízmilliárdokkal megfinanszírozni az Orbán-rendszert
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 12:16
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Megint rontották egyes lakossági állampapírok feltételeit
Eidenpenz József | 2025. szeptember 30. 16:31
Alaposan átalakul a lakossági állampapírok rendszere október 1-től, egyes sorozatok megszűnnek, más sorozatok kamata csökkenni vagy emelkedni fog. Amit igyekeznek egyszerűsítésként, egységesítésként és a biztonság növeléseként eladni a kisbefektetőknek, de összességében inkább romlanak a feltételek. Ami már egy hosszú folyamat része.
Állampapír / Kötvény Ismét drágább lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 12:58
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.  
Állampapír / Kötvény Roham indult az állampapírokért
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 11:59
Az ÁKK által felajánlott mennyiségnél több is elkelt volna.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG