1p
Félelemmel vegyes óvatossággal várták az európai kötvénypiacok a keddi két osztrák kötvényaukciót, mivel mostanában sokat romlott az ország megítélése az ottani bankokat sújtó magyar átok miatt. Az aukción azonban elkeltek a papírok, és a hozam sem ugrott meg túlságosan, legalábbis az elmúlt napokhoz képest.

Ausztria sokáig Németországhoz hasonlóan jól tűrte a válságot, az utóbbi időben azonban, elsősorban bankrendszerének magyar hitel- és kötvénykitettsége miatt, sokat romlott a megítélése és emelkedtek államkötvény-hozamai is, így idegesség volt észlelhető a keddi kötvényaukció előtt – írják osztrák lapok. A szervező osztrák állami hivatal honlapja szerint az aukción tíz éves és négy éves papírokat kínáltak fel, összesen 1,32 milliárd, egyenként 660 millió euró értékben, és mindkettőre közel kétszeres (1,191, illetve 1,226 milliárd eurós) túljegyzés érkezett.

A tíz éves papírok átlaghozama 3,322 százalék lett éves szinten, a négy éveseké 2,213 százalék, ami kissé magasabb volt az elmúlt napok értékeinél, de nem volt kiugró a változás. Az is igaz, hogy a hozamok a múlt héten már egyszer eléggé felmentek, a tíz évesé például tíz százalékkal 3,316 százalékra, amit az osztrákok, akik szívesen mérik magukat a németekhez (tíz éves kötvényhozam 1,9 százalék körül) eléggé rosszul viseltek.

Sőt, a németeknek a héten az a ritka, eddig inkább az amerikaiaktól és a svájciaktól, valamint tavaly év végén a dánoktól látott bravúr is sikerült, hogy negatív hozammal adtak el rövid lejáratú papírokat. Azaz a befektetők még fizettek is a német államnak azért, hogy az vigyáz a pénzükre. Egyébként a rövid futamidejű osztrák hozamok is nullán állnak.

Sikeres volt a hazai kincstárjegy-aukció is kedden, bár a hozam viszonylag magas maradt, a túljegyzés közel háromszoros volt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 34390 34390 34890 -0,95% 0 0 8 589 779 440 HUF 2025-12-02 17:06:20
MOL 2950 2950 3028 -1,01% 0 0 1 659 097 804 HUF 2025-12-02 17:06:52
MTELEKOM 1760 1752 1772 -0,34% 0 0 242 101 714 HUF 2025-12-02 17:05:28
RICHTER 9700 9640 9735 +0,88% 0 0 977 602 755 HUF 2025-12-02 17:05:11
OPUS 523 519 530 -1,32% 0 0 58 801 053 HUF 2025-12-02 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapírok hozama
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:38
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Sikerült tízmilliárdokkal megfinanszírozni az Orbán-rendszert
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 12:16
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Megint rontották egyes lakossági állampapírok feltételeit
Eidenpenz József | 2025. szeptember 30. 16:31
Alaposan átalakul a lakossági állampapírok rendszere október 1-től, egyes sorozatok megszűnnek, más sorozatok kamata csökkenni vagy emelkedni fog. Amit igyekeznek egyszerűsítésként, egységesítésként és a biztonság növeléseként eladni a kisbefektetőknek, de összességében inkább romlanak a feltételek. Ami már egy hosszú folyamat része.
Állampapír / Kötvény Ismét drágább lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 12:58
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.  
Állampapír / Kötvény Roham indult az állampapírokért
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 11:59
Az ÁKK által felajánlott mennyiségnél több is elkelt volna.
Állampapír / Kötvény Aggódnak a brit befektetők: régen látott magasságba szökött e mutató
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 2. 15:05
Kedden a hosszú lejáratú brit államadósság hozama csaknem három évtizedes csúcsra emelkedett, elsősorban a brit államháztartás állapotával kapcsolatban kiújult piaci aggályok és az általános globális hozamemelkedés miatt.
Állampapír / Kötvény Elkapkodták a tízéves állampapírokat
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 12:52
A meghirdetett mennyiségnél 35,0 milliárd forinttal nagyobb összegben, 70,0 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vegyesen változó hozamokkal.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 12:51
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG