2p
A jövő héten derülnek ki az államháztartás szeptemberi részletes számai, valamint a keresetek augusztusi alakulásáról közöl adatokat a KSH. Ezek az információk azonban nem lesznek piacmozgató hatásúak, így várhatóan a globális piaci hangulat alakítja majd a magyar tőkepiacot a következő, három munkanapból álló héten.

Az államháztartás szeptemberi részletes adatait kedden hozza nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium. A hónap elején közölt előzetes adatok szerint az államháztartás központi alrendszerének első kilenc havi hiánya 844,6 milliárd forint, az éves előirányzat 85,8 százaléka volt. Szeptemberben 14,2 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás.


Ugyancsak kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a keresetek augusztusi, illetve első nyolchavi alakulását. Az év első hét hónapjában a bruttó és a nettó átlagkeresetek egyaránt 3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 235 200 forint, a nettó 154 100 forint volt héthavi átlagban. Elemzők az adatokat kommentálva kiemelték, hogy a foglalkoztatottak száma is növekedést mutat, és a bővülés már a magánszektorban is érzékelhető.


És még ez is vár ránk a jövő héten

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 3 és 12 hónapos kincstárjegyeket, valamint változó kamatozású kötvényeket értékesít a jövő héten. A múlt héten újabb rekord alacsony szintre, 1,3 százalékra csökkent a 3 hónapos kincstárjegyek aukciós átlaghozama. Az ÁKK a jövő keddi aukcióra 40 milliárd forintnyit hirdetett meg ebből az állampapírból, a múlt héten ugyanekkora mennyiségre 51,8 milliárd forint volt a kereslet.

A 12 hónapos kincstárjegyből ugyancsak 40 milliárd forintnyit szándékozik értékesíteni szerdán az adósságkezelő. E papírok két héttel korábban 1,63 százalékos hozammal keltek el, a jegyzések összege pedig nem érte el a felajánlott mennyiséget.

Ugyancsak szerdán értékesít változó kamatozású államkötvényeket az ÁKK. Legutóbb október 9-én 20 milliárd forintot vitt belőlük piacra, az elsődleges forgalmazóktól pedig 85,2 milliárd forintnyi ajánlat érkezett. A magas túljegyzés miatt az ÁKK 30 milliárd forintot fogadott el.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG