2p

Ha Annalena Baerbock a külpolitikában is nagy spíler, akkor megizzaszthatja a magyar kormányt.

Az első német külügyminiszternőt tegnap iktatták be, és ma már el is repült Párizsba, hogy találkozzon francia kollégájával, Jean-Yves Le Driannal. (A mindenkori német kancellárnak és a külügyminiszternek hagyományosan a francia fővárosba vezet első külföldi útja.)

A „randevúra” Annalena alaposan kicsípte magát: piros felső, piros rúzs, tökéletesnek ható smink. Bár tekintete kissé távolságtartó, megjelenése még így is felüdülés a megfáradt, kiégett, betonarcú férfiak uralta politikában.

Annalena Baerbock ma Párizsban, sajtótájékoztató közben. EPA/GONZALO FUENTES
Annalena Baerbock ma Párizsban, sajtótájékoztató közben. EPA/GONZALO FUENTES

A dallamos nevű külügyminiszter mindössze 39 éves. 2005 óta politizál, 2013 óta tagja a Bundestagnak, és 2018 óta vezeti – Robert Habeckkel közösen – a Zöldeket. Ő volt az ökopárt első kancellárjelöltje, vezényletével a voksok csaknem 15 százalékát zsebelték be a szeptemberi választásokon. Ez a párt eddigi legjobb eredménye.

Német elemzők azt jósolják, hogy az új német kormány kevésbé lesz megértő Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, mint a Merkel-kabinet volt – azaz Annalena Baerbock szigorú tekintete Budapestet is eléri majd. Ez persze aligha fogja pánikba kergetni az Orbán-kormányt – egészen addig, amíg szorgalmasan termelnek a hazai német cégek, és ömlik az uniós pénz.

Előbbi továbbra sincs veszélyben, az uniós pénzekkel viszont már gondok lehetnek – ebből a szempontból pedig korántsem mindegy, hogy mit lép majd a német kormány Brüsszelben.

Aki amúgy a német kormányprogramról is szívesen olvasgatna a kormányalakítás kozmetológiai leágazása mellett, az itt megteheti:

Aki egy német elemző véleményére kíváncsi, annak ezt az interjút ajánljuk:

Aki pedig azt szeretné megtudni, hogyan búcsúzott Angela Merkel, és mihez kezd majd nyugdíjas éveiben, annak érdemes erre a cikkre kattintania:     

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Előreléptünk egy fontos összehasonlításban, de így sem lehetünk elégedettek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 11:49
Hiába utasítottunk magunk mögé júliusban a júniusban még előttünk végzett országok közül kettőt, így is a 23. helyen állunk a 27 EU-tagország között az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által számolt harmonizált fogyasztóiár-indexek összevetésében.
Makro / Külgazdaság A kínai jegybank nem változtatott az éves és az ötéves kamatfokon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 08:40
A kínai központi az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a bank és az ötéves kamat szerdán.
Makro / Külgazdaság Hosszú idő után lehet őszintébb Orbán Viktor mosolya
Csabai Károly | 2025. augusztus 20. 06:11
Az adataikat cikkünk megjelenéséig közlő 40 európai állam éves inflációs rangsorában ugyanis viszonylag nagyobbat lépett előre Magyarország, miután a júniusihoz képest 0,3 százalékponttal lassuló pénzromlás mellett az eddig előttünk lévők közül többen is az előző havinál gyengébb adattal rukkoltak elő. Ennek ellenére az az első ránézésre furcsaság fordult elő, hogy az egyik leghatékonyabb antiinflációs ellenszerrel, a kamatemeléssel egyetlen kontinentális jegybank sem élt, sőt öten még szigorítottak is. Emellett egyéb érdekességek is kiderülnek a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből.
Makro / Külgazdaság Rémisztő mértékben emelkedik az államadósság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:50
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a második negyedévben elérte a GDP 76 százalékát.
Makro / Külgazdaság Ősszel lesújt a Fidesz ellehetetlenítési pallosa? Martin József Péter lesz a Klasszis Klub Live vendége
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:21
A közgazdász, szociológus, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója augusztus 27-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Trump elégedett lehet: az S&P nem rontott a hitelminősítésen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 10:21
Az S&P megerősítette az Egyesült Államok „AA plusz” besorolását.
Makro / Külgazdaság Trump: jöhet a béke, hármas találkozó készül Zelenszkijjel és Putyinnal
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 06:24
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Makro / Külgazdaság 200 forintos euró? Ilyen sajnos csak a vécében létezik, készpénzben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 20:22
Mit üzen a szabályosan működő magyar cégeknek a Ruszwurm évtizedekig elhúzódó ügye? Erről is beszélgetett a Trend FM reggeli műsorában munkatársunk. Emellett szóba kerültek a turistákat fenyegető veszélyek és az azok elleni védekezési lehetőségek is.
Makro / Külgazdaság Nagy Márton elárulta: szocho csökkentést kértek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 15:41
A miniszter fontos egyeztetésen járt.
Makro / Külgazdaság Befékeztek az euróval rendelkező országok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 12:34
Az euróövezet külkereskedelmi többlete a vártnál kisebb lett júniusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG