3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Állattartók kaphatják a nagygazdaságok támogatását – Hiába volt rekord alacsony a júniusi államháztartási hiány, félév alatt összejött az éves deficit 82,6%-a – 3 bank perel az egyoldalú szerződésmódosítás miatt

A földművelésügyi miniszter bejelentette, hogy 1200 hektáros birtokméret felett száz százalékban elvonja a kormány a mezőgazdasági vállalkozások területalapú támogatásait. 1037 és 1200 hektár között 5 százalékot vonnak el. Az így felszabaduló pénzt, évi 20 milliárd forintot az állattartóknak adják. A mostani döntés vesztesei azok a gazdaságok, amelyek nagy területen csak növénytermeléssel foglalkoznak, alacsony foglalkoztatás mellett.

Közzétette az államháztartás részletes első féléves pénzforgalmi adatait a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ezzel megerősítette az előzetes adatokat, miszerint júniusban 132 milliárd forintos deficit jött össze a költségvetésben, ami rendkívül alacsonynak mondható. Az első hat hónapban viszont az éves deficit 82,6 százalékát szedte össze hazánk - még a rekord kedvező júniusi adat ellenére is.

Bírósághoz fordul az OTP Jelzálogbank az egyoldalú szerződésmódosítások miatt. Kiszámolták, több mint 8 milliárd forintot kell visszafizetniük az ügyfeleknek, az egyoldalú szerződésmódosítások miatti kártérítés pedig 68 és fél milliárdnál is több lehet. Az OTP továbbra is tartja magát ahhoz, hogy az egyoldalú szerződésmódosításokra vonatkozó rendelkezések megfeleltek a mindenkor hatályos jogszabályoknak.

Az MKB Bank is kiszámolta, mennyibe fog kerülni az árfolyamrés: 5,1 milliárd forintba. És közleményében azt is bejelentette, hogy szintén perel az egyoldalú szerződésmódosítás miatt.

A nemzetgazdasági miniszter szerint legkorábban október végén, november elején zárulhatnak le a most induló banki devizahiteles perek. A forintosításról szóló jogszabályt pedig november végén vagy december elején nyújthatják be. Varga Mihály a hvg.hu-nak azt mondta: jövőre történhet meg a forintosítás, de ehhez a jogszabályokat még idén el kell fogadni.

Európának pénzügyi szankciókkal kellene sújtania Oroszországot a maláj gép lelövése miatt - írja a Financial Times. Például véget kellene vetni annak, hogy vagyonos oroszok a londoni City pénzügyi központon keresztül moshassák tisztára a pénzüket. És az energiavásárlás leállítását is meg lehetne fontolni, mert Moszkvának nyilvánvalóan ez jelentené a legjelentősebb érvágást.

Megszabadul a lakossági nem életbiztosításaitól a CIG Pannónia. Az Aegon veszi át az állományt. A változás a CIG Pannónia teljes portfóliójának mintegy 1 százalékát érinti.

Az OTP nyerte az e-útdíj bankkártyás fizetésére kiírt tendert. Egyedüli ajánlattevő volt, és féláron vállalta a munkát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG