4p
Az előtörlesztésnek és a konszolidációnak köszönhetően a korábbinál jóval kedvezőbb a magyar gazdaság megítélése és megnőtt a Magyarország iránti befektetői érdeklődés is - összegezte Washingtonban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank őszi közgyűlésének tapasztalatait Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Se újabb hitel, se megszorítás? Hogyan tudtunk törleszteni az IMF-nek?
Részletek >>>

A tárcavezető elmondta, hogy az IMF és a Világbank országcsoport-értekezletein partnerei úgy nyilatkoztak, hogy Magyarország sokkal kedvezőbb helyzetben van, mint korábban. Varga Mihály rámutatott: az IMF-anyagok elismerik, hogy Magyarország sikeresen előtörlesztette hitelét, amit úgy tett meg, hogy közben nem kellett sem újabb hitelt felvennie, sem olyan megszorítást alkalmaznia, mint amilyenre más országok kényszerültek.

Megkérdezik: hogy vagyunk?

Varga Mihály kitért rá, hogy partnerei, akikkel szombaton a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Tanács (IMFC) ülésével kapcsolatban váltott szót, szintén úgy vélekedtek, hogy Magyarországgal nincs gond. Nyugodtabb, stabilabb légkör alakult ki körülöttünk - nyilatkozott a gazdasági tárca vezetője.

A kedvezőbb megítélésnek nyilván az is az oka, hogy nem vagyunk program-ország. Azzal, hogy előtörlesztettünk, kifutott a 2008-ban felvett hitel programja, ezért most nem konkrét intézkedésekről kell vitatkoznunk az IMF-fel, hanem kölcsönösen megkérdezzük egymástól, hogy vagyunk - mondta Varga Mihály. "Ennél fontosabb, hogy intenzívebb befektetői érdeklődést tapasztaltam Magyarország iránt. Tehát úgy tűnik, a konszolidáció abból a szempontból is eredményes, hogy nem szorulunk rá újabb hitelekre és nem kell újabb egyenlegjavító intézkedéseket hozunk" - tette hozzá.

Varga Mihály elmondta, hogy a magyar delegáció tárgyalt a General Electric képviselőivel. Elismerte, hogy a GE olyan partner, amelyet hátrányosan érinthetnek a bankrendszer ügyében hozott döntések, viszont úgy ítéli meg, hogy a termelési szektorban és a gazdaság más szektoraiban nagyon kedvező helyzet alakult ki.

Jó cél érdekében

Hangsúlyozta, hogy egyöntetű elismerésben részesült Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt. AAA hitelminősítésű kötvénykibocsátása. A miniszter szerint ez azt mutatja, hogy Magyarország a jó cél érdekében képes sikeresen együttműködni a nemzetközi pénzügyi intézményekkel.

"Bár sikerült teljesítenünk a 3 százalék alatti hiányt tavaly és idén, és jövőre is teljesíteni fogjuk, úgy gondolom, hogy ez a bevétel még szükséges eleme a magyar államháztartásnak. A gazdasági minisztérium úgy készíti elő a jövő évi adótörvény módosítását, hogy abban a bankadó mértéke változatlan marad" - mondta a miniszter.

Fontos téma

Varga Mihály elmondta, hogy az IMF-közgyűlésen fontos téma volt az amerikai költségvetés és az adósságplafon emelésének kérdése. Számunkra az a lényeg, hogy ez a probléma minél hamarabb megoldódjon. Ellenkező esetben megerősödhet a bizalmatlanság a világgazdaságban. Ez pedig nekünk sem jó, hiszen az állampapírjaink értékesítésekor, a hozam alakulásakor, mindig arra kell figyelnünk, hogy milyen külső gazdasági körülmények hathatnak esetleg negatívan a befektetői érdeklődésre - nyilatkozott a nemzetgazdasági miniszter.

A közgyűlésen több szakember, köztük Jim Yong Kim is kiemelte, hogy az amerikai helyzet világméretű gazdasági katasztrófával fenyeget. A Világbank vezetője szerint az amerikai kormány csődje esetében szerte a világon kamatot fognak emelni a jegybankok, lelassul a globális gazdasági növekedés, és csökkenésnek indulnak az üzleti bizalmi indexek. Hozzátette: ez mindenekelőtt a feltörekvő országok számára jelentene katasztrófát, de a fejlett ipari államok is igencsak megéreznék.

James Dimon, a J.P. Morgan Chase & Co. vezérigazgatója azt mondta, "ne akarják megtudni", mi lenne, ha az amerikai állam leállna az adósságfizetéssel. Ez olyan folyamatot indítana el a globális gazdaságban, amelynek nem tudni a végét. "Katasztrofális lenne a következmény" - summázta véleményét Baudouin Prot, a francia BNP Paribas hitelnyújtó igazgatótanácsának elnöke.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG