3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Lassabban fogy a magyar – árgus szemekkel figyeljük az oroszokat, de ne felejtsük el, hogy miért kellenek a szankciók.

Előzetes adatok szerint idén első félévben több gyermek született, és kevesebben haltak meg 2013 azonos időszakához képest. Lassabban fogy tehát a magyar. Áprilisban ugrott nagyot a születések száma, tavaly nyáron belehúztak a magyar párok. A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2014 első félévében 43 ezernél valamivel több gyermek született, 3,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és közel 63 ezren haltak meg, ami 3 százalékos csökkenést jelent. A természetes fogyás 19 839 fő volt, 3231-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál.

Az orosz embargós intézkedéseket folyamatosan figyelni kell annak érdekében, hogy a magyar gazdaságot érintő veszteségeket ki lehessen védeni, erről a nemzetgazdasági miniszter beszélt csütörtök reggel a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. "Árgus szemekkel figyeljük, Oroszország mely iparágakra, mely termékkörre jelent be szankciót" - mondta Varga Mihály. A miniszter kifejtette, hogy az Oroszországba irányuló teljes magyar termék-export 2,5 milliárd euró körül van. Nem mindegy tehát, hogy az embargós intézkedések hogyan érintik a magyar gazdaságot - tette hozzá. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a gazdaság lendülete viszi előre a vállalatokat, így drámai visszaeséstől egyelőre nem kell tartani.

A szankciókkal kapcsolatban fontos kiemelni a második világháború óta a nemzetközi jog központi normája, az államok közötti erőszak tilalma, és ebből következően az erőszakos területszerzés, annexió, tilalma. Emiatt különösen súlyos jogsértés a Krím-félsziget annektálása és az ukrajnai szakadár lázadók támogatása. Oroszország ezzel a lépéssel azt üzeni, hogy a nemzetközi jog legalapvetőbb szabályait sem hajlandó tiszteletben tartani, és a jövőben bármilyen jogellenes lépésre készen áll, ha azzal vélt érdekeit elősegítheti. A nemzetközi közösségnek ebben a szituációban aligha van más választása, mint gazdasági szankciókkal rákényszeríteni Oroszországot a jogkövető magatartásra. Rövidtávon ugyan jelentős gazdasági hátrányokat okozhat a szankciók végrehajtása, de hosszabb távon jóval nagyobb veszteséget okozna egy szabályok nélküli, kiszámíthatatlan nemzetközi környezet, ahol bármelyik állam következmények nélkül rúghatja fel kötelezettségvállalásait - mondta el Hoffmann Tamás, nemzetközi jogász a Privátbankár kérdésére.

Az amerikai jegybankrendszer döntéshozói közül többen úgy vélik, hogy a munkapiac vártnál gyorsabb javulása és az infláció ütemesebb emelkedése az eddig gondoltnál korábbi kamatemelést indokolhat, de a többség véleménye továbbra is az, hogy a zérókamat-politika folytatódjon egy ideig a fő célok elérése után is. A július végi értekezleten egyelőre tehát nem változtattak a közel hatéves zérókamat-politikán, de további 10 milliárd dollárral csökkentették a mennyiségi enyhítést.

Kivárás jellemzi ma a befektetőket, ezért érdektelen kereskedés várható csütörtökön a tőzsdén. A forgalom várhatóan alacsony marad. A piacok most a Fed jegyzőkönyvet emésztik.

Drasztikusan zsugorodott a legális cigarettapiac: az év első felében mindössze 3,6 milliárd szál cigaretta fogyott, a tavalyi 6 milliárdos adathoz képest. Most júniusban 701 millió szál fogyott, ez 300-400 millió szálas visszaesést jelent a korábbi évekhez képest - írja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai alapján a Világgazdaság. A kérdés csak az, hogy ennyien leszoktak, vagy már inkább illegálisan szerzik be a dohányt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG