6p

Orbán Viktor szerint Európa lehetne jó hely, de 2015-ben elromlottak a dolgok - ennek oka a migráció, ez tette tönkre szerinte a Soros Györggyel való viszonyt is. A jogállamisági kritérium miatti vétóját nem politikai atombombának, csak kis kézigránátnak tartja, az uniós pénzekről pedig azt mondta: az eurómilliárdokat csak a nálunk megtermelt profitért kapott kompenzációnak tekinti, és a német cégek egyébként is többet visznek ki, mint amennyi visszaáramlik hozzánk.

A Die Zeit német napilapban jelent meg egy friss interjú Orbán Vikor miniszterelnökkel, amelyet az MTI szemlézett. 

Az EU-ból való kilépésről: Hogyan léphetnék ki a saját életemből?

A magyarok három évtizede "történelmileg rengeteget tettek azért", hogy az egykori vasfüggönytől keletre is érvényesüljék a jogállamiság, "de objektív kritériumok alapján" - mondta Orbán Viktor.

Mint mondta "itt harminc évvel ezelőtt diktatúra volt, Magyarország a Szovjetunió érdekszférájába tartozott, bajtársaim és én éveket áldoztunk az életünkből arra, hogy ezt megváltoztassuk". 

"Mi vagyunk a jogállamiság utcai harcosai, forradalmárai (...) Ez nem politikai program, ez az életünk. Hogyan léphetnék ki a saját életemből?" - vetette fel arra a kérdésre, hogy foglalkozott-e a magyar EU-tagság megszüntetésének gondolatával.

A migrációról: a muszlimok elfoglalják Bécset

 "Megtanultuk: Európa lehet jó és rossz is; lehet ökológiai felelősséggel bíró szociális piacgazdaság (...), vagy pimasz, kapzsi kaszinókapitalizmus". "Mikor fordult ilyen élesre az EU-n belüli harc? Ez a kulcskérdés" - mondta Orbán Viktor. A válasz 2015, a migráció ügye - tette hozzá.

"Egyszer csak azt láttuk, hogy valaki meg akarja határozni, ki tartózkodhat Magyarországon (...), sőt, oda jutottunk, hogy kimondták: aki beengedi a migránsokat, az jogállam, aki nem, az nem jogállam", és "aki nem enged be migránsokat, az ne kapjon pénzt".

Arról is beszélt: "Bennünk nincs muzulmánellenesség. Csak van egy elképzelésünk a saját életünkről". "A mediterrán térségben talán jól együtt élnek az arabok, muszlimok és a keresztény világ. De mi, magyarok ennek a régiónak az északi pereméhez tartozunk, ezért olyan fontos számunkra a történelem.

A mi felfogásunk szerint az történik ma Nyugat-Európában, ami korábban nem sikerült, nevezetesen, hogy a muszlimok elfoglalják Bécset, vagy akár még tovább is mennek".

Soros Györgyről: komoly érdemei vannak, de 2015-ben itt is változás jött

Soros Györgyről elmondta: "vállalom, hogy mindenkit kritizálok politikai véleményükért, még azokat is, akik zsidók. Kit érdekel, hogy néhányan azt mondják, antiszemiták vagyunk? Nem vagyunk azok. Minket nem érdekel, hogy Soros György zsidó-e vagy sem. Soros György olyasmit akar, ami rossz Magyarországnak. Ő mondta ki először, hogy azokat az országokat, amelyek nem engedik be a migránsokat, meg kell büntetni és el kell tőlük venni az európai uniós pénzeket". "Ez egy pusztán politikai vita Soros Györggyel" - mondta Orbán Viktor.  

Hozzátette: "Sorosnak komoly érdemei vannak Magyarországon a kommunizmus megdöntésében. Támogatta azokat az ellenzéki csoportokat a nyolcvanas évek második felében, akik antikommunisták voltak. Politikai véleménykülönbségek mindig voltak, de itt is volt egy pillanat, amikor a dolgok természete megváltozott.

Ez 2015-ben volt. Megint csak a migráció. Meg akarta mondani nekünk, hogy mit kellene tennünk"

- fejtette ki a miniszterelnök.

Jogállamisági kritérium: az én kis kézigránátom nem elég

 Az EU-s források felhasználását jogállamisági feltételekhez kapcsoló mechanizmus körüli vitáról kijelentette, hogy  "van megoldás". Mint mondta, ha egy helyzet bonyolult, vissza kell térni az alapvető szándékokhoz. "A rászoruló országok gyorsan akarnak pénzt - adjuk oda a pénzt. Más országok új jogállamisági szabályokat akarnak - rendben, beszéljük meg. Az első dolgot azonnal meg kell tennünk, a második dolog kevésbé sürgős". "A jogállamiság köszöni, jól van, egy új szabályzás várhat még néhány hónapig" - fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy politikai atombomba az EU-s költségvetés és a járvány hatásainak ellensúlyozására tervezett helyreállítási alap jóváhagyásának megtagadása a jogállamisági mechanizmus miatt, azt mondta: "ha a németek csinálnak ilyesmit, akkor atombombák, ha mi dobjuk le őket, akkor csak kézigránátok". Hozzátette, hogy

"az én kis kézigránátom nem elég, a németek viszont képesek lennének elválasztani a válságkezelést a jogállamiságról szóló vitától".

Arra a kérdésre, mi történik, ha javaslatát nem fogadják el, elmondta: "a problémát Németországnak kell megoldania", ami "egyfajta Mission Impossible, de a németeké a soros elnökség, ők felelősek ezért".

Orbán Viktor és Angela Merkel német kancellár egy 2018. júniusi EU-csúcson Brüsszelben. Vajon Merkel mit szólt, amikor a Die Zeitet olvasta? (Forrás: Európai Tanács)
Orbán Viktor és Angela Merkel német kancellár egy 2018. júniusi EU-csúcson Brüsszelben. Vajon Merkel mit szólt, amikor a Die Zeitet olvasta? (Forrás: Európai Tanács)

Mi áll a háttérben?

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlamentben felszólította a magyar és a lengyel kormányt, hogy ne tartsák vissza az uniós polgároktól a várva várt helyreállítási forrásokat. Ha a két kormány szerint a jogállamisági feltétel nincs összhangban az uniós szerződésekkel, akkor forduljanak az Európai Bírósághoz - mondta az elnök.  A vétó hátteréről itt írtunk (Orbán Viktor vagy Brüsszel rántja előbb félre a kormányt?), a nemzetközi gazdasági hatásokat ebben a cikkben (Ők lesznek Orbán Viktor vétójának a nagy vesztesei), a magyarországi következményeket pedig ebben az írásban (Magát is lábon lövi a magyar kormány, ha bukik az uniós csomag) elemeztük.

Az uniós pénzeinkről: nem ajándék, hanem a tisztességtelen előny kompenzációja

Kiemelte: "mi nem kapunk pénzt az uniótól; ezt a többi tagállam által nálunk megtermelt profitért kapott kompenzációnak tekintjük, ezért nem érint meg minket, ha pénzzel zsarolnak". Mint mondta, "nincs egyenlő verseny, mert mi a kommunizmusból és diktatúrából jövünk és az olyan országok, mint Németország, a kapitalizmusból, a szabadságból jönnek".

Ezért

"sem a németek, sem a brüsszeliek nem tekinthetik ajándéknak a Magyarországnak jutó uniós forrásokat", mert csupán "a  tisztességtelen versenyben elért előnyük részleges kompenzációját" jelentik.

Magyarország nettó 4,1 milliárd eurót kap az EU-tól, és a többségében német cégek 6 milliárd eurót visznek ki évente az országból - tette hozzá a magyar kormányfő.

***

Korábban írtuk: Aki sorba rendezi az elmúlt napok híreit, könnyen arra a következtetésre juthat, hogy Orbán Viktor elindította az Európai Unióból való kilépéshez vezető folyamatot. A politikai nyilatkozatok, tettek már eddig is beleilleszkedtek ebbe a képbe, de most határponthoz értünk: anyagilag is megkezdődhet a leválás a közösségről. Vajon a miniszterelnök tényleg elhatározásra jutott, vagy amit most látunk, az is csak egy kelléke Orbán politikai színházának, amely leginkább a szélsőségig tolt alkupozícióról szól? Jegyzet az Mfor.hu-n >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépése szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG