2p
Miközben a Nemzetközi Valutaalap az eddig vártnál kisebb idei kínai és globális gazdasági növekedést várt, a kínai jegybank alelnöke azt nyilatkozta egy lapnak, hogy különböző intézkedésekkel tovább növelik a likviditást a gazdaság élénkítése érdekében.

Krisztalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szombaton nyilvánosságra hozott közleményében az szerepelt, hogy az új koronavírus várható hatásai miatt az IMF 0,4 százalékponttal 5,6 százalékra fogta vissza Kína idei gazdasági növekedésével kapcsolatos előrejelzését.

A washingtoni székhelyű szervezet vezetője a G20-ak pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek rijádi megbeszélésén ismertetett közleménye szerint az IMF az év elején még azzal számolt, hogy a globális GDP növekedése az idén 3,3 százalékra gyorsul a tavalyi 2,9 százalékról. Az új koronavírus megjelenése azonban visszavetette a gazdasági aktivitást Kínában, ezért az IMF most azt várja, hogy a globális gazdaság idei növekedése az eddig várt 3,3 százaléknál 0,1 százalékponttal kisebb, 3,2 százalék lesz.

A közlemény szerint az IMF borúlátóbb forgatókönyvvel is rendelkezik, amely szerint a koronavírus a jelenleginél szélesebb körben terjed el, és ennek a globális GDP-növekedésre gyakorolt kedvezőtlen hatásai elnyúlhatnak.

A koronavírus által legsúlyosabban érintett Kínában a jegybank arra készül, hogy további pénzügyi lépésekkel növelje a likviditást. A kínai központi bank egyik alelnöke a Financial News című üzleti lapnak azt nyilatkozta, hogy a jegybank tovább csökkenti a referencia kamatlábakat, hogy a vállalati költségek olcsóbb finanszírozásával támogassa a gazdaságot. A jegybank utoljára csütörtökön csökkentette a kamatszintet, az egyéves hitelek referenciakamatát (Loan Prime Rate/LPR) 10 bázisponttal 4,05 százalékra, az ötévesekét pedig 5 bázisponttal 4,80 százalékra vitte le a jegybank. A kínai jegybank alelnöke arról is beszélt, hogy csökkenteni tervezik a bankok kötelező tartalékrátáját (RRR) is. A jegybanki illetékes úgy vélte, hogy amint levonul a járvány, a kínai gazdaság gyorsan talpra áll, megugrik a fogyasztás és emelkednek a beruházások.

Egyes elemzők szerint Kína gazdasági növekedése 3 százalékra vagy még ennél is alacsonyabb szintre lassul a folyó első negyedévben éves összevetésben a tavalyi utolsó negyedévi 6 százalékról, ami közel 30 éve a legkisebb bővülés volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG