1p
Bajnai Gordon szerint elsődleges, hogy az országgal szembeni piaci bizalmat helyreállítsuk, a volt miniszterelnök egy konferencián jelentette be: alapítványa gazdasági programot készít.

Az elmúlt két év gazdaságpolitikája súlyos, hosszú távú gazdasági kudarc veszélyét hordozza magával a magyar társadalom és gazdaság számára, amely a termelés és a foglalkoztatás tartós stagnálásával vagy szűkülésével járhat együtt - mondta Bajnai Gordon volt miniszterelnök a Portfolio.hu keddi budapesti konferenciáján.

A volt miniszterelnök ismertette a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány készülő gazdasági programjának négy elemét, amely - mint mondta - a régóta strukturális problémákkal küzdő Magyarország elmúlt két évben végbement negatív fordulatát pozitívra fordíthatja.

Először az üzleti bizalmat kell helyreállítani, amelyre a piacgazdaság épül - mondta Bajnai Gordon, a második elem pedig a tőkevonzó és -megtartó képesség helyreállítása. Azért kell megkötni az IMF/EU-megállapodást, hogy Magyarország stabilan, hosszú távon és olcsón finanszírozza magát - tette hozzá.

A volt miniszterelnök úgy látja, hogy az IMF azért kíván pénzt adni, hogy Magyarország gazdaságpolitikai fordulatot hajtson végre, míg a kormány azért kíván megállapodást kötni, hogy a fordulatot ne kelljen végrehajtani.

A szükséges fordulat harmadik elemeként a foglalkoztatásban szükséges változtatásokat végrehajtani, amely csak az oktatási reform 180 fokos fordulatával valósítható meg. A negyedik elem a gazdaság fejlesztése, részben a csúcstechnológiák, részben az alacsony képzettségűek foglalkoztatásának bővítésével - tette hozzá Bajnai Gordon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG