4p
Egy bekattant iskolás és egy vallási fanatikus? Németország terror-lázban ég, fél, retteg, de közben gondolkodik: mi miért történt, hogy történhetett, és persze mi történhet még? A bajor belügyminiszter lépéseket sürget, de nem tudni, mi lehetne hatékony.
(Fotó: ENSZ, UNHCR)

Sokáig Franciaország tűnt az Iszlám Állam terrorja fő célpontjának, az eddig négy nagyobb merénylet is francia vagy frankofón (belga) területen történt. Korábban sokan találgatták, hogyan lehet, hogy pont Németország, a menekültek egyik legfőbb célországa, befogadója, eddig megúszta. Hát most tessék, bekövetkezett, nem úszta meg.

A pénteki támadást nehéz lehet terrornak nevezni – egy muzulmán származású, de pszichikai problémákkal küzdő diák főleg fiatalokra célzott, a hírek szerint leginkább diákkori bántalmazásról lehet szó. (A hasonló iskolai vérengzések eléggé gyakoriak az USA-ban – a szerk.) Ám nem sokkal később egy újabb támadás történt, szintén Bajorországban, Anschbachban.

Mit tudunk az ansbach-i támadásról, és mit nem? – foglalja össze a tudnivalókat a Süddeutsche Zeitung („Délnémet Újság”.) Ő is állt pszichiátriai kezelés alatt, mint a pénteki müncheni támadó. A 27 éves szíriai egy zenei fesztiválra próbált bejutni, de nem volt jegye, nem engedték be, ezért felrobbantotta magát. Pszichikai labilitásának jó ismérve, hogy már kétszer próbált meg öngyilkosságot elkövetni. Korábban beutalták már egy pszichiátriai klinikára is – írja az újság.

Egyelőre úgy tűnik, csak a tettes halt meg, 12 ember kórházban ápolnak, amit több lap is óriási szerencsének, szerencsés körülmények összejátszásának nevez. Ami viszont ijesztő, hogy Ansbach város egyik szociális dolgozója, aki a tettest ismerte, úgy jellemezte: barátságos, nem feltűnő, kedves. A tettes többször jelentkezett nála szociális ellátásokért.

Amit még nem tudunk” alcím alatt a lap azt fejtegeti, hogy a tett mozgatórugói még ismeretlenek, az sem világos, hogy inkább szuicid (öngyilkos) hajlamokról volt szó, vagy mások elpusztítása volt a fő cél. Az utóbbira utal, hogy a bomba apró fémtárgyakkal volt tele. Bizonyítékok még nincsenek, de a megszólaltatott bajor miniszter (Joachim Hermann) feltételezi, hogy iszlám öngyilkos merénylőről lehet szó.

Miután elutasították a merénylő menedékkérelmét, és még mindig az országban maradhatott, azzal is sok helyen foglalkoznak, hogyan lehetséges ez. A Der Spiegel Online felsorolja, milyen okokkal lehet megúszni a kitoloncolást: ha valaki beteg, ha a célország nem biztonságos, sőt már az is elég, ha nincsen útlevele. (Erről itt írtunk bővebben.) A Die Welt szerint egyébként a tettest eredetileg Bulgáriába kellett volna kitoloncolni, ott érkezett az EU-ba.

Mindenki lehet áldozat, és mindenki lehet tettes – véli a Die Zeit című lap kommentárja. Pszichikailag beteg vagy terrorista? A kettő nem zárja ki egymást – írják még elsősorban a nizzai ámokfutóval kapcsolatban. A történelmi áttekintés szerint korábban főleg uralkodók, politikusok megsemmisítése volt a cél, ma inkább az, hogy minél több ember elpusztítsanak. Ezért, legalábbis a nagyobb európai városokban, már senki sincs biztonságban, bárki lehet áldozat. Azt is elmagyarázzák, hogy az autoriter (diktatórikus) országok jobban tudják kezelni a terrorizmust, mint a demokráciák.

Az nagyon valószínű, hogy a Németországba is elérkező terror nem marad következmények nélkül. Még nem tudni pontosan, hogy mit, de Bajorország belügyminisztere már arról beszél, hogy a biztonságot erősítő komolyabb lépéseket kellene tenni. (Az egyik baj az, hogy az eddigi merényletek többségét nem menekültek, hanem már hosszabb ideje Európában élő, sőt itt született személyek követték el – a szerk.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
Makro / Külgazdaság Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 13:41
Ausztriában 8,8 százalékra emelkedett a munkanélküliség januárban az előző havi 8,4 százalékról az osztrák foglalkoztatási hivatal, az Arbeitsmarktservice (AMS) adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol
Herman Bernadett | 2026. február 3. 10:11
Nemcsak ezt, hanem azt is kimutatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a friss elemzésében, hogy utoljára az orosz-ukrán háború előtt voltak ennyire optimisták a magyarok az anyagi helyzetükkel kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG