3p

Az ukrajnai menekültek ellátása miatt több tagállam, köztük Magyarország esetében is megemelték a támogatást. 

Az Európai Bizottság javaslata nyomán Magyarország mintegy 300 millió euróval (körülbelül százmilliárd forinttal) magasabb összegű előfinanszírozásra számíthat az európai helyreállítási terv (NextGenerationEU) részét képező, az uniós régiókat segítő EU-alap (REACT-EU) forrásaiból - közölte az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete pénteken.

Az Európai Bizottság március 23-án tett javaslatot arra, hogy uniós szinten 3,4 milliárd euróval (mintegy 1300 milliárd forinttal) növekedjen a REACT-EU kezdeményezés, azaz a kohéziós célú és a regionális célzatú helyreállítási támogatás forrásaiból biztosított teljes előfinanszírozás - írja az MTI.

A javaslat azoknak a tagállamoknak a támogatására irányul, amelyek fogadják és elszállásolják az ukrajnai háború elől a területükre érkező menekülteket.

Az uniós végrehajtó testület azt javasolta, hogy az EU mindegyik tagállam esetében emelje az előfinanszírozást a 2021-es REACT-EU támogatási részlet 11 százalékáról 15 százalékra.

Ezen túlmenően azt szorgalmazta, hogy ez az arány emelkedjen 45 százalékra az uniós frontországok, Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia, valamint azon tagállamok, köztük Ausztria, Bulgária, Csehország és Észtország esetében, ahová lakosságarányosan a legnagyobb számban érkeztek ukrajnai menekültek.

Az orosz-ukrán háború elől Ukrajnából menekülő emberek a beregsurányi polgármesteri hivatalból kialakított segítségponton. Fotó: MTI/Balázs Attila
Az orosz-ukrán háború elől Ukrajnából menekülő emberek a beregsurányi polgármesteri hivatalból kialakított segítségponton. Fotó: MTI/Balázs Attila

Az előfinanszírozás Magyarország esetében nagyságrendileg 300 millió euró, mintegy százmilliárd forint.

Azt követően, hogy a társjogalkotók elfogadták a javaslatot, a likviditás azonnali növelését eredményező intézkedés lehetővé fogja tenni, hogy a tagállamok gyorsabban hozzáférjenek az infrastruktúrára, lakhatásra, felszerelésekre, valamint foglalkoztatási, oktatási, társadalmi befogadási, egészségügyi és gyermekgondozási szolgáltatásokra fordítható uniós forrásokhoz - közölték.

Az 50,6 milliárd eurós költségvetésű REACT-EU a több mint 800 milliárd eurós európai helyreállítási terv (NextGenerationEU) része. A REACT-EU rendeltetése, hogy segítséget nyújtson a koronavírus okozta világjárvány és annak társadalmi következményei által előidézett válság elhárításához, valamint a zöld, digitális és ellenállóképes gazdasági átállás előkészítéséhez. A REACT-EU alapból származó, 2022-re előirányzott 10 milliárd euró jelentős részét a tagállamok az ukrajnai menekülteket segítő kezdeményezés támogatására is fordíthatják.

A javaslat a szintén az európai helyreállítási terv részét képező, 723 milliárd eurós Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz költségvetését is megemeli.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képiviselete azt is közölte: az Európai Bizottság a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközről szóló rendeletben meghatározott kritériumok alapján jelenleg is folytatja a vonatkozó magyar helyreállítási terv értékelését, és ahogy korábban más tagállamok esetében, úgy Magyarország tekintetében is együttműködik a nemzeti hatóságokkal annak érdekében, hogy a magyar terv

"megfeleljen a rendelet célkitűzéseinek és követelményeinek".

(MTI) 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Uniós pénzek: már Budapesten az Európai Bizottság emberei
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 17:31
Indul a tárgyalási hét.
Makro / Külgazdaság Újabb kinevezés: megvan, ki lesz az új vezérkari főnök
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 16:29
Fontos személyi döntést jelentett be a honvédelmi miniszter.
Makro / Külgazdaság Hadat üzen az EU a kockázatos befektetéseknek
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 15:17
A szerkesztőségünknek megküldött közlemény szerint kedden az Európai Parlament új uniós szabályokat fogadott el a külföldi befektetések átvilágítására a biztonsági kockázatok megelőzése érdekében.
Makro / Külgazdaság Sokunk reménye foszlott szét a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:55
A piaci árak ismét emelkednek. A magyar autósok természetesen a védett árat fizethetik.
Makro / Külgazdaság Nem várt helyen ütközhet falakba a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:15
Veszélybe sodorja a magyar gazdaságot, a munkahelyeket, és megbéníthatja a termelést a vendégmunkások június 1-jétől tervezett behozatali tilalma, ezért a legnagyobb munkáltatói érdekképviseletek bevonásával történő egyeztetésre kéri a Magyar Kormányt a WHC Csoport, Magyarország egyik piacvezető HR szolgáltatója.
Makro / Külgazdaság A jegybank támogatását is élvezhetik Magyar Péterék az euró bevezetésében
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:50
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) konstruktív partner lesz.
Makro / Külgazdaság A pápalátogatást kihasználva adhattak kegyelmet K. Endrének
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:00
Magyar Péter lengyelországi repülőútja előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt a kegyelmi ügy nyilvánosságra hozható részleteiről. 
Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
Makro / Külgazdaság Le a függőséggel: nagy földgázmezőt kezdenek kiaknázni a szomszédban
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:11
100 ezer háztartás igényeit tudják fedezni a wittaui projekt első szakaszában, de ez még csak a kezdet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG