1p
A válság igazi megoldásának alapfeltétele a pénzügyi stabilitás, másik feltétele pedig az olyan reformok végrehajtása, amelyek versenyképessé teszik a gazdaságot - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a Portfolio.hu által szervezett Budapesti Gazdasági Fórumon kedden.

A magyar gazdaságpolitika irányelvei, az adósságcsökkentés folytatása, a kisebb állam, az alacsonyabb újraelosztás, a stabil adórendszer, és keresleti oldali intézkedésekkel kell javítani a munkaerőpiac helyzetén.

A piac, a nemzetközi szervezetek, vagy az ország maga valósítja meg a reformokat

Cséfalvay Zoltán szerint a reformok végrehajtásának három különböző eljárása van: a piac kényszeríti ki a reformlépéseket, néha a nemzetközi szervezetek segítik elő a középtávú intézményi lépéseket, máskor az ország maga valósítja meg nemzeti reformprogramját, amely igazodik az adott ország politikájához és sajátosságaihoz. Mint mondta, az utóbbi képes hosszabb távon javítani az ország versenyképességét.

Az államtitkár szerint Magyarországnak a Nemzetközi Valutaalappal, illetve az Európai Unióval folytatott, elhúzódó hiteltárgyalásai éppen arról szólnak, hogy miként lehet összeegyeztetni a nemzetközi szervezetek feltételeit az ország reformpolitikájával. "Ebben vagyunk benne, erről szólnak a hírek, ez az, ami eljut majd egy megállapodáshoz. Reményeim szerint minél előbb" - mondta Cséfalvay Zoltán.

Háromsebességes az unió a reformok végrehajtása szempontjából

A gazdaságstratégiáért felelős államtitkár szerint az Európai Unió háromsebességű annak tekintetében, hogy milyen gyorsan hajtják végre a tagállamok a reformokat. Az unió gazdasági magjához tartozó államok már korábban megcsinálták a reformokat, és ezért sikeresek. A kelet-közép-európai államok most, gyorsan viszik végbe ezeket a változásokat, jóllehet Magyarország ebben a tekintetben lemaradásban volt, és "ezért volt ez az őrült tempó, amiben a kormány és a törvényhozás dolgozott". A dél-európai államokban pedig csak lassan haladnak előre a reformok.

Az állam és a piac viszonyáról szólva Cséfalvay Zoltán kijelentette: nem lehet kőbe vésni ezt a relációt, hiszen a világ gyorsan változik. Jelentős változás ebben a tekintetben, hogy most sok esetben, így a bankoknál, az állam az utolsó mentsvár. A másik változás, hogy a kormányzatok feladatává vált a kockázatok és a terhek megosztása.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG