2p
A véd szerint a diplomáciai autót használták a fegyverek szállításához.

Őrizetbe vették az izraeli hatóságok a kelet-jeruzsálemi konzulátus két alkalmazottját. A gyanú szerint a konzulátus sofőrje és biztonsági őre a diplomáciai védettséget biztosító autóval szállított fegyvereket a két palesztin terület, a Gázai övezet és Ciszjordánia között. A hatóságok már februárban letartóztatták a két férfit, de az izraeli belbiztonsági szolgálat csak most jelentette be ezt.

A konzulátus francia állampolgárságú sofőrje, Romain Franck a vádak szerint mintegy hetven pisztolyt és két puskát fuvarozott át a palesztinok lakta egyik területről a másikra. Az ügyben letartóztatták a francia konzulátus palesztin biztonsági őrét, valamint Ciszjordániában illegálisan tartózkodó gázai palesztinokat is a fegyvercsempész-hálózatban játszott szerepük miatt, összesen kilenc gyanúsítottat.

A konzulátus sofőrje a Gázában működő francia kulturális központban fegyvereket vett át egy palesztintól, majd Ciszjordániában fegyverkereskedőknek adta át. A hatóságok szerint Franck felettesei tudta nélkül, saját zsebre dolgozott – a diplomáciai járműveket ráadásul kevésbe szigorú ellenőrzésnek vetik alá az átkelőnél. A letartóztatott palesztinok közül többen a Gázából Ciszjordániába irányuló pénzcsempészetben vettek részt.

Valamit nagyon benézett a fegyvercsempész - ezt mégis hogy gondolta?

Az hagyján, hogy egy hadsereget el lehetne látni vele, de minek hoz ilyet a nyaralásra? További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG