4p
Trump hamarosan bejelentheti, hogy kikkel kívánja vezeti az Egyesült Államokat.

Egymásnak adják a kilincset a politikusok Donald Trump megválasztott amerikai elnök manhattani irodájában, ahol Trump a hétvégén Mitt Romney republikánus párti volt massachusettsi kormányzóval is egyeztet. Trump hamarosan összeállítja a szakértői gárdáját és megválasztja minisztereit.

Rá nem számítottak

A kommentátorok és politikai elemzők körében kétségtelenül nagy feltűnést keltett, hogy Donald Trump a hétvégén Mitt Romney-val találkozik, és sajtóhírek szerint miniszteri posztot kínál fel neki, valószínűleg a külügyi tárcát. Romney négy évvel ezelőtt a republikánusok elnökjelöltje volt, akkor Trump teljes támogatását élvezte. Kampányában mint az ország egyik legtehetségesebb és legsikeresebb nagyvállalkozóját mutatta be. Trump választási kampánya idején azonban szembefordult vele, és több alkalommal nyilvánosan szót is emelt elnökjelöltsége ellen.

Kellyanne Conway, Trump kampánymenedzsere a CNN-nek csütörtökön este megerősítette a Trump-Romney megbeszélés hírét, és amikor a műsorvezető arról kérdezte, hogy vajon hogyan dolgozhat együtt a kampányban egymást durva szavakkal illető két republikánus, Conway mosolyogva azt válaszolta: ahogyan együtt dolgozhatott Barack Obama és külügyminisztere Hillary Clinton is, holott a 2008-as kampányban kifejezetten durva sértéseket vágtak egymás fejéhez.

Működhet a kémia

Conway dicsérte Romneyt, és azt mondta: két sikeres üzletember, aki jó tárgyalópartner és képes konszenzust kialakítani, biztosan együtt fog tudni működni. Romney a választási győzelem után az elsők között hívta fel telefonon Trumpot, hogy gratuláljon neki. A The Washington Post kommentátora megjegyezte: Romney esetleges felkérésével a miniszteri posztra - és néhány korábbi bírálójával folytatott megbeszélésével - Donald Trump új oldaláról mutatkozik be: nagylelkű és kompromisszumképes.

A megválasztott elnök csütörtökön délután egy másik korábbi nagy bírálójával egyeztetett: Nick Haley dél-karolinai republikánus kormányzót látta vendégül a Trump-toronyban. Haley a kampányban szintén nemegyszer élesen bírálta őt. A Trump-toronyban járt Pete Hoekstra, volt kongresszusi képviselő, akit a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) leendő vezetőjeként emlegetnek, és konzultált Trump Henry Kissinger volt külügyminiszterrel is.

Leszámol a terroristákkal?

Sajtóinformációk szerint a megválasztott amerikai elnök állítólag Michael Flynn visszavonult altábornagyot kérte fel nemzetbiztonsági tanácsadójának.Flynn altábornagy korábban a katonai hírszerzés vezetője volt, és úgynevezett "keményvonalas" politikusként tartják számon. A kampányban végig ő volt Trump tanácsadója nemzetbiztonsági kérdésekben, és ebben a minőségben a Fehér Házban közvetlen munkatársa lenne az elnöknek.

Esetleges felkérése elemzők szerint azt jelzi, hogy Donald Trump agresszív háborút kíván folytatni a terrorizmus ellen. Az 58 éves Flynn korábban nem egyszer hangsúlyozta, hogy "az iszlám politikai ideológia", és "az Egyesült Államok alapító atyái nem akarták, hogy az országnak bármi köze is legyen hozzá". Az altábornagy, noha regisztrált demokrata párti, erőteljesen bírálta a jelenlegi amerikai vezetés, Barack Obama kormányzatának külpolitikáját, ezen belül is elsősorban a biztonságpolitikáját és a terrorizmus elleni fellépését. Elemzők ugyanakkor felhívják a figyelmet: Michael Flynn azt tartja fontosnak, hogy Washington Moszkvával összefogva vívja meg a harcot az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel és más, az iszlám nevében fellépő terrorcsoportokkal. Az altábornagy tavaly Moszkvában járt.

Akár Trump gyermekei is kaphatnak fontos posztokat az új elnök mellett, erről itt írtunk bővebben >>>

Kellyanne Conway szerint a megválasztott elnök valószínűleg a Hálaadás jövő heti ünnepe után terjeszti elő leendő kormánya névsorát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG