2p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A balatonszemesi után most a balatonboglári kempinget hirdette meg eladásra az állam. A boglári ugyan nagyobb és városban van, de az áruk ugyanúgy egymilliárd forint.

Folytatja az állam a Balaton kiárusítását. Még a nyáron írtunk róla, hogy az állami tulajdonban lévő Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) eladja a balatoni vitorláskikötők üzemeltetési jogát, valamint szintén a koronavírus-járványra hivatkozva úgy döntött a társaság, hogy végleg eladja több balatoni ingatlanát. A balatonszemesi Hattyú kempingre már lehet licitálni, de most megjelent a balatonboglári Sellő kemping árverési hirdetménye is.

A két árverés érdekessége, hogy a bár a balatonboglári kemping nagyobb és jobb helyen is fekszik, mint a balatonszemesi társa (hiszen Balatonboglár város, míg Balatonszemes falu), de a kikiáltási áruk fillérre megegyezik: valamivel több mint egymilliárd forint.

Kempingezzen és élvezze a gyönyörű környezetet maga körül, válassza szállásának a Balaton vízpartján található Sellő Campinget!  A szállás a balatonboglári vitorláskikötő mellett helyezkedik el egy különleges homokos parti félszigeten. A Sellő balatonboglári kemping kedvelt szállás családok és kisgyermekkel nyaralók számára. Családias légkörét a kemping önálló homokos strandja, játszótere biztosítja

-szól a kemping bemutatkozása.

Nem valami drága kempingről van amúgy szó, egy vízparti lakókocsis parcella mintegy négyezer forintba kerül egy éjszakára. Az eladás után azonban nem lesz kötelező megtartani a kemping funkciót, egy újabb luxus apartmanház felhúzásával vélhetően gyorsabban megtérülhet a befektetés. Licitálni október 27-től lehet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. aukciós oldalán.

Addigra már tudni lehet, hogy a balatonszemesi Hattyú kempingnek lett-e új tulajdonosa, hiszen október 21-ig lehet licitálni. A Bahart a 11 vitorláskikötőjének üzemeltetését pedig 2020. október 20-án lezáruló, egyfordulós, nyilvános pályázat keretében 15 éves, határozott idejű szerződés alapján kívánja használatba adni január 1-jei kezdettel.

Az állam tavaly év elején került a Bahart tulajdonosai közé, majd 2019. augusztusban egy 6,6 milliárd forintos tőkeemeléssel elérte, hogy többségbe kerüljön, és így a tóparti tulajdonos önkormányzatok érdemben már nem tudnak beleszólni a társaság működésébe.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hihetetlen, hogy milyen kartellezést lepleztek le a magyar hatóságok
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 11:24
Tiltott módon egyeztettek az érintett cégek.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: kiábrándító képet adnak gazdaságunkról a legújabb GDP-adatok
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 10:59
Lényegében 2022 nyarától nem képes érdemi növekedést felmutatni a magyar gazdaság.
Makro / Külgazdaság Olcsóbb benzint hoz a Mikulás az autósoknak
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 10:22
Az átlagárak tovább csökkenhetnek.
Makro / Külgazdaság Megjött az adat, ami eldöntheti, hogy merre mozdul a GDP az év végén
Imre Lőrinc | 2025. december 5. 08:30
Éves szinten nagyobb a csökkenés a szeptemberi mutatóhoz képest, havi alapon viszont ismét enyhén bővült az ipar teljesítménye októberben.
Makro / Külgazdaság Van egy kis gond: csak első ránézésre jött jó hír az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 16:40
Felemás számokat közöltek.
Makro / Külgazdaság Felemás számok jöttek az euróövezetből, mi történt a kiskereskedelemmel?
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 14:11
Stagnálás és növekedés is volt.
Makro / Külgazdaság Megint zsebrevágott 190 milliárdot az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 12:37
Pedig előzetesen 80 milliárddal is megelégedett volna. A kamatokkal is lejjebb lehetett kicsit menni.
Makro / Külgazdaság Megint változik a benzinár pénteken
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 12:08
Sőt, a gázolajé sem marad ugyanannyi.
Makro / Külgazdaság Foghatják a fejüket az építőiparban érdekeltek az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 11:29
A legnagyobb pozitívumnak a csökkenés csökkenését lehet értékelni.
Makro / Külgazdaság Ennyit tudott teljesíteni Orbán Viktor a béremelésre vonatkozó ígéreteiből
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 11:14
13 helyett 11 százalékra futotta, de legalább a miniszterelnök rémálma nem vált valóra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG