2p
A brüsszeli metróban történt robbantásban játszottak közre.
Mentősök és rendőrök a Maelbeek metróállomásnál történt robbantások közelében. Kép forrása: EPA

Szabadságvesztésre ítélte a brüsszeli büntetőbíróság kedden azt a négy fiatalembert, aki lőszerrel láttal el a brüsszeli metróban márciusban öngyilkos merényletet elkövető Khalid el-Bakraouit - közölte az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió.

A négy fiatalembert többek között bűnszervezetben való részvétel és tiltott fegyverkereskedelem miatt ítélték el. A bíróság szerint az AK-47-es gépkarabélyhoz való lőszerrel - amellyel ellátták a későbbi terroristát - ugyan nem tilos kereskedni, de az eladott mennyiség nagy volt. A terrorszervezetben való részvétel vádját mind a négyük esetében ejtette a bíróság, bár megjegyezte, hogy az el-Bakraoui fivérek tevékenysége ismert volt a csoport vezetői előtt.

Egy éve történt

Tavaly november 13-án Párizsban hét helyszínen követtek el merényleteket, amelyekben 130 ember halt meg. A hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a párizsi és a brüsszeli merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között. Mindkét támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

Mohamed B.-t három év és három hónap - ennek fele felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélték. Aboubaker O. három év - ennek fele felfüggesztett - szabadságvesztést kapott. Zoher E.H.-t három év, Yassine L.-t két év felfüggesztett szabadságvesztére ítélték.

Utóbbiak esetében a bíróság figyelembe vette, hogy nem ismerték személyesen a későbbi merénylőket (Khalidot, valamint fivérét, Ibrahim el-Bakraouit és Najim Laachraouit, ez utóbbiak a brüsszeli Zaventem repülőtéren követtek el öngyilkos robbantásos merényletet) és csak végrehajtói voltak Mohamed B. és Aboubaker O. utasításainak.

Khalid el-Bakraoui segített a tavaly novemberben Párizsban elkövetett támadások előkészítésében is. Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre terrortámadást, amelyben harmincketten meghaltak és 340-en megsérültek, köztük két magyar.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG