3p
Egyre valószínűbb, hogy három-öt éven belül sor kerül a Grexitre, vagyis Görögország kilépésére az euróövezetből.

Napról-napra változik a görög helyzet, ezért néha nehéz követni az eseményeket. Anna Stupnytska, a Fidelity Worldwide Investment világgazdasággal foglalkozó elemzője szerint a következő egy-két hónap alatt sikerül majd kidolgozni valamilyen megállapodást Görögország jelenlegi (vagy adott esetben már a következő) kormánya és az ország hitelezői között a mentőövként szolgáló pénzek felszabadításáról. A görögök kénytelenek lesznek az eddigieknél szerényebb igényeket támasztani, mivel egy ilyen megállapodás és további pénzügyi mentőövek nélkül nem hiszem, hogy képesek lennének május után is átutalni a törlesztő részleteket.

Közelebb a kiválás?

Görögország kiválásának valószínűsége egyértelműen megnőtt az elmúlt pár hét során a szakértő szerint. Nem gondolja, hogy még ebben az évben sor kerülne rá, de nagyon valószínűnek tartja, hogy az előttünk álló három-öt éves időszakon belül be fog következni, mivel eljön az a pont, amikor a kemény strukturális reformok és a szigorú megszorítások mind politikailag, mind társadalmilag túl nagy árat követelnek majd.A versenyképesség valóban számottevő javításához egyszerűbb lehet kilépni és a beavatkozást a deviza leértékelése útján végrehajtani. Valószínűleg ez fog történni a következő néhány évben a Fidelity munkatársa szerint. Pillanatnyilag igen erős politikai akarat összpontosul Görögország benntartása mellett, főleg Németország részéről, ugyanakkor az elmúlt néhány évben tűzfalat emeltek az ország köré, ezért a piacok nem reagálnak különösebben a tartósan fennálló feszült helyzetre. A pénzintézetek igen erős alkupozícióban vannak, és nem ők fognak először pislogni, hanem a görög kormány.

Már nem az a kérdés, hogy kilépnek-e, hanem az, hogy mikor

Stupnytska szerint egyértelműen ez a helyzet. A Grexit nagyban függ majd a politikától, és azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a következő években fontos politikai választások lesznek az euróövezetben: Franciaországban 2017-ben, majd azt követően Németországban is. Láthattuk a szélsőséges és euroszkeptikus pártok népszerűségének növekedését, és ha ezek hatalomra jutnak, a szakértő meglátása szerint Görögország nem maradhat soká a valutaunió tagja.

Fertőző-e a Grexit?

Viszonylag igen, de nem lesz annyira súlyos a helyzet, mint amilyen például 2012-ben lett volna, amikor a legutóbbi nagy válság volt. Az országnak van támogatottsága, és ott van a tűzfal is – az EKB mennyiségi lazítása különösen fontos ebből a szempontból. A piacokat megrázza majd, és lesz némi zűrzavar is, de a Grexit végső soron Görögország számára sokkal költségesebb lesz, mint bármely más ország számára. A peremországoknak Görögország kínjai segítenek majd hígítani a morális veszélyt – vagyis a Grexit komolyan arra fogja ösztönzi őket, hogy bennmaradjanak. Hosszú távon mindez jót tehet a görög gazdaság fejlődésének és – a kezdeti sokk ellenére – az eurózóna gazdasági növekedésének is. Azonban ez még nem az idei év témája lesz a Fidelity munkatársa szerint.

A Fidelity szakértője úgy látja, Görögország kiválása az előttünk álló három-öt éves időszakon belül be fog következni, mivel eljön az a pont, amikor a kemény strukturális reformok és a szigorú megszorítások mind politikailag, mind társadalmilag túl nagy árat követelnek majd. A versenyképesség valóban számottevő javításához egyszerűbb lehet kilépni és a beavatkozást a deviza leértékelése útján végrehajtani. Valószínűleg ez fog történni a következő néhány évben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG