3p
Korábban a legnagyobb kereskedelmi ellenségnek tartotta őket Trump, most megbecsült szövetséges.

A Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott megbeszélései végeztével Donald Trump amerikai elnök azt hangsúlyozta, hogy "fantasztikus az előrehaladás az amerikai-kínai viszonyban". Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter bejelentette: száznapos tervben állapodtak meg a kínai féllel.

Áthidalt problémák

Donald Trump pénteken kiemelte, hogy Hszi elnök és ő "sok problémán felülkerekedtek". A másfélnapos floridai csúcsértekezlet után - amelyet beárnyékolt az Egyesült Államok csapásmérése Szíriára és az ezt követő vita és állásfoglalások sora - az amerikai és a kínai fél is elégedetten nyilatkozott. Elemzők fel is figyeltek rá: eltűnt Donald Trumpnak a Kínával kapcsolatos korábbi megnyilvánulásaiban tapasztalt érdes stílusa.

Közös sajtóértekezletet nem tartott a két elnök, de a pénteki tárgyalások rövid szünetében az újságírók kérdezhették őket. Trump elnök leszögezte: "fantasztikus előrehaladást értünk el Kínával ápolt kapcsolatainkban", majd hozzátette, hogy további előrelépésre számít. Kiemelte azt is, hogy szerinte "sok, potenciálisan súlyos gond megoldódik majd". Bár azt nem részletezte, hogy milyen súlyos gondokról vagy az amerikai-kínai gazdasági kapcsolatokat megterhelő problémák megoldódásáról van szó.

A kínai fél is elégedett

Hszi Csin-ping elnök szintén derülátón nyilatkozott. "Egymás mélyebb megértésére törekedtünk, és megalapoztuk a bizalmat, amely elengedhetetlen a működőképes kapcsolatokhoz és a barátsághoz" - fogalmazott a kínai politikus. Hitet tett amellett, hogy a továbbiakban is állandó módot találnak a baráti viszony kiépítésére. "A világ békéjének és stabilitásának érdekében eleget teszünk majd a történelmi felelősségünk támasztotta elvárásoknak" - hangsúlyozta. Trump közölte: "száz százalékig egyetért".

Észak-Koreát vissza kell szorítani

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kiemelte: a két elnök tárgyalásai kifejezetten oldott, őszinte és barátságos légkörben zajlottak, és mindketten egyetértettek, hogy erősítsék együttműködésüket annak érdekében, hogy rábírják Észak-Koreát atomprogramja visszafogására. Az amerikai diplomácia vezetője szerint Hszi Csin-ping egyetértett Donald Trumppal abban is, hogy nukleáris programjával Észak-Korea nagyon komolyan veendő szakaszba érkezett. Tillerson elmondta, hogy Trump elnök felvetette a nemzetközi normák betartásának fontosságát a Dél-kínai- és a Kelet-kínai-tengeren, és szóba hozta komoly aggodalmait is a kínai ipari és agrárpolitika amerikai munkahelyekre gyakorolt hatásairól.

Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter arról tájékoztatta az újságírókat, hogy kínai partnereivel átfogó gazdasági tárgyalásokat kezdett, a kereskedelmi tárca irányítója, Wilbur Ross pedig a tárgyalások legjelentősebb eredményének nevezte, hogy száznapos közös tervet dolgoztak ki a gazdasági, kereskedelmi nézetkülönbségek megvitatására. A közös terv célkitűzése, hogy növelje az Egyesült Államok Kínába irányuló exportját és csökkentse az amerikai kereskedelmi deficitet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG