3p

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Isztambulban közölte: országa akkor hagyja jóvá Svédország NATO-csatlakozását, ha az Európai Unió újrakezdi Törökországgal a csatlakozási tárgyalásokat.

 Erdogan az isztambuli Atatürk repülőtéren tartott sajtótájékoztatón beszélt a svéd NATO-tagság kérdéséről, mielőtt a szövetség vilniusi csúcstalálkozójára utazott. Az államfő úgy fogalmazott: "először gyertek, nyissatok utat Törökországnak az Európai Unióba, aztán mi is, ahogy Finnországot illetően utat nyitottunk, hadd nyissunk utat Svédország előtt is".

"Törökország több mint 50 éve várakozik az Európai Unió kapuinál, miközben immár csaknem az összes NATO-ország tagja az EU-nak" - emlékeztetett Erdogan.

A török parlament a finn NATO-csatlakozást, amelyet korábban szintén gátolt, március végén ratifikálta.

A török elnök egyértelműen kimondta. Fotó: Wikimedia
A török elnök egyértelműen kimondta. Fotó: Wikimedia

Az ország 1995-ben lépett vámunióra az Európai Unióval, amelynek 1999-től hivatalos tagjelöltje lett. A teljes jogú csatlakozásról szóló tárgyalások 2005-ben kezdődtek meg, de a folyamat az utóbbi években holtpontra jutott. Az Európai Tanács 2016 decemberében úgy döntött, hogy a 2016. július 15-ei törökországi puccskísérletet követő tisztogatások mértéke miatt az unió nem nyit újabb csatlakozási fejezeteket Ankarával. A 35 megvitatandó fejezet közül eddig mindössze egyet tudtak lezárni.

Erdogan a török EU-csatlakozás ügye mellett egyúttal hangsúlyozta: a svéd NATO-csatlakozás előrehaladása attól függ, hogy a múlt évi madridi török-svéd-finn megállapodásban foglalt vállalások teljesülnek-e.

Ankara a skandináv állam NATO-csatlakozásával kapcsolatban eddig azt mondta, hogy mindaddig nem támogatja az ország felvételét, amíg - szerinte - Stockholm nem lép fel határozottabban a terrorizmus, különösképp a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet ott élő tagjai ellen. Törökország egyúttal számos PKK-tag kiadatását is követeli.

A török álláspont szerint Svédország megtűri a Törökország mellett az Európai Unióban is terrorszervezetként nyilvántartott PKK tagjait, ezért a NATO-hoz való csatlakozás előtt olyan lépéseket kell tennie, amelyekkel bizonyítja, hogy ezen változtatni kíván. Az észak-európai országban múlt héten elször ítélték szabadságvesztésre a PKK egyik támogatóját, noha a bíróság állítása szerint a svéd NATO-csatlakozásnak nem volt köze az ítélethez. A PKK 1984 óta fegyveres felkelést folytat Délkelet-Törökországban a helyi kurd kisebbség függetlenségéért. A több évtizedes konfliktusban emberek tízezrei vesztették életüket. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG