2p
A Moody’s Investors Service megnézi pénteken az ország adósbesorolását, idén már másodjára.

 

 

A nemzetközi hitelminősítő az idei első, márciusi felülvizsgálat után nem jelentett be módosítást, de az eggyel korábbi elbírálási időpontban, tavaly novemberben stabilra javította az addigi negatívról a "Ba1" szintű magyar államadós-osztályzat kilátását.

Javítani fognak

A döntést a Moody's annak idején elsősorban a magyar gazdaság javuló középtávú kilátásaival és a költségvetési konszolidáció melletti kormányzati elkötelezettséggel indokolta.

A JP Morgan elemzői az európai felzárkózó piacokra összeállított, e hétre szóló előrejelzésükben közölték: várakozásuk szerint a Moody's pénteken felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javíthatja tovább a magyar szuverén besorolás kilátását. A ház szerint arra is van esély, hogy a Moody's egy fokozattal emeli a magyar adósbesorolást, ami azt jelentené, hogy Magyarország ennél a hitelminősítőnél visszakerülne a befektetési ajánlású kategóriába.

Jók a kilátásaink

Alapesetben ugyanakkor azzal számolnak, hogy a Moody's ezzel inkább megvárja a magyar adósbesorolás következő, november 6-án esedékes időpontját, és akkor sorolja át a magyar szuverén osztályzatot a befektetői sávba.

A JP Morgan elemzői szerint az általuk várt pozitív hitelminősítői lépéseket az indokolja, hogy a közadósság-ráta és a külső adósságráta csökkenésével enyhült a magyar gazdaság külső sebezhetősége, emellett a bankadó csökkentése, amelyre a kormány ígéretet tett, várhatóan jót tesz a magánszektorbeli beruházásoknak és a gazdasági növekedésnek is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
Makro / Külgazdaság Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:21
Pont az ellentétét várták.
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat az amerikai kamatoknál?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:34
Egyre inkább fontolgatják a kamatemelés lehetőségét a Fed döntéshozói.
Makro / Külgazdaság Megreccsent a román gazdaság egyik fontos pillére
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:19
Csökken a termelés, de még így is hatodik helyen vannak az unióban.
Makro / Külgazdaság A világ szenved, Kína nevet – de miért nem hiányzik nekik az olaj?
Litván Dániel | 2026. április 9. 05:41
Évtizedek óta készülnek erre a helyzetre, és most több szempontból is learatják a babérokat. Miért nem fáj annyira a világ legnagyobb olajimportőrének az iráni válság?
Makro / Külgazdaság Már hivatalos, hogy megvárja az új kormányt a magyar ipar a felfutással
Imre Lőrinc | 2026. április 8. 16:06
A vártnál jóval erősebb januári teljesítmény után februárban ismét csalódást keltett a magyar ipar. Ráadásul a közel-keleti háború okozta energiaárrobbanás hatásai még nem is látszódtak meg a visszaesésben. Ha minden jól alakul – és a feltételes mód itt duplán indokolt –, akkor 2026-ban talán véget érhet az ipar három éve tartó vesszőfutása.
Makro / Külgazdaság Ez a szektor még hónapokig érezheti a Hormuzi-szoros lezárásának hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:36
Sokáig tarthat, míg helyreáll az ellátás.
Makro / Külgazdaság Nálunk kérdezhet is Somogyi Zoltántól – élő adás a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:16
A Political Capital szociológus alapítójával való beszélgetést fél 2-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG