2p
Matteo Renzi olasz miniszterelnök lezárt ügynek nevezte az olasz főváros visszalépését a 2024-es olimpiai jelöléstől és kizárta, hogy a kormány szembemenjen a római főpolgármester döntésével

A Corriere della Sera olasz napilap Matteo Renzit idézve hangsúlyozta, hogy Virginia Raggi római főpolgármester döntését az olasz kormány és az olasz olimpiai bizottság (CONI) is tudomásul vette és "senki nem rendez olimpiát a főpolgármesterrel szemben".

Az olasz főváros vezetője szerdán vonta vissza Róma jelölését. Felelőtlenségnek nevezte a szerinte Róma adósságait csak növelő játékokra való pályázást. A jelölés visszavonásáról a római önkormányzati testület a tervek szerint jövő szerdán szavaz.

Matteo Renzi olasz kormányfő. MTI/EPA/Olivier Hoslet

Luca Cordero di Montezemolo a 2024-es római jelölést kidolgozó bizottság elnöke a Corriere della Serának nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Virginia Raggi döntése után már késő népszavazást tartani Rómában. Montezemolo hozzátette, a főpolgármesterasszony bejelentése benne azt a benyomást keltette, hogy Virginia Raggi diktálás alatt beszélt (vagyis a mögötte álló 5 Csillag Mozgalom ellenzéki párt vezérének, Beppe Grillónak engedelmeskedik).

Rendkívüli lehetőség lett volna

A Ferrari volt elnöke úgy fogalmazott, a római városháza rendkívüli lehetőséget utasított vissza, mivel elszalasztotta az alkalmat, hogy bizonyítsa, az 5 Csillag Mozgalommal az olasz főváros képes az átláthatóság és a törvényesség jegyében működni. Luca Cordero di Montezemolo megjegyezte, hogy hiába valószínűtlen, ő az utolsókig reménykedik abban, hogy mégiscsak Róma rendezheti a 2024-es játékokat.

Giovanni Malago a CONI elnöke kijelentette, igazságtalannak találja Virginia Raggi döntését, de semmilyen B-tervet nem léptetnek életbe ez ellen.

Raggi bejelentése nyomán Budapest mellett már csak két város - Los Angeles és Párizs - maradt versenyben. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövő szeptemberben Limában dönt a 2024-es helyszínről.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG