2p

A fegyveres konfliktusoknak nem szabad tovább szélesedniük az egyházfő szerint.

Minden ember élete szent, legyen keresztény, zsidó, muszlim, akármilyen nép vagy vallás tagja - mondta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap. A katolikus egyházfő délben mondott beszédében hangsúlyozta: nincsen pillanat, amikor ne gondolna a súlyos helyzetre Izrael és a palesztin területek között.

Békeoffenzíváról beszélt Ferenc pápa. Fotó: Depositphotos
Békeoffenzíváról beszélt Ferenc pápa. Fotó: Depositphotos

"Közelségét" fejezte ki mindazokkal, akik szenvednek, akár palesztinokról, akár izraeliekről van szó. "Átölelem őket ebben a sötét pillanatban, és sokat imádkozom értük" - hangoztatta Ferenc pápa.

A harcok leállítását sürgette, úgy vélve, hogy a fegyverek soha nem fognak békéhez vezetni. "A konfliktus ne szélesedjék! Elég volt! Elég, testvérek, elég!" - ismételte a pápa. Gázában a sebesültek azonnali ellátását, a civil lakosság védelmét szorgalmazta, még több humanitárius segítséget az "elgyötört palesztin népnek". Másrészt az izraeli túszok szabadon engedését sürgette, elsősorban a gyerekekét és az idősekét.

Ferenc pápa azt mondta, "minden ember élete szent, legyen keresztény, zsidó, muzulmán, akármelyik néphez vagy valláshoz tartozzon, értékes Isten szeme előtt, és joga van békében élni". A pápa azt kérte, ne veszítsük el a reményt annak érdekében, hogy "az emberiesség érzése felülkerekedjék a rideg szíveken".

Megemlékezett a Szudánban zajló polgárháborúról is, amely súlyos humanitárius helyzetet teremtett több millió menekülttel. Ferenc pápa a nemzetközi közösség fellépését kérte azért, hogy a humanitárius segélyszállítmányok célba érkezhessenek, valamint békés megoldást sikerüljön találni a helyzetre.

Többeket megsebesített egy Libanonból Izraelbe átlőtt páncéltörő rakéta, miközben Izrael folytatja a harcokat a Gázai övezet mellett az északi, libanoni határon és Ciszjordániában is a szélsőséges palesztin iszlamisták ellen - közölte az izraeli hadsereg vasárnap.

Egy ember életveszélyesen, öt másik civil pedig súlyosan megsebesült a Libanonból indított páncéltörő rakéta miatt. Munkáltatójuk szerint az áldozatok a helyi elektromos művek dolgozói voltak, akik a megrongálódott villanyvezetékeket javították a korábban már kiürített határvidéken.

(MTI)
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG