4p

Libanon is szenvedhet, ha a Hezbollah megerősödik.

Joáv Galant izraeli védelmi miniszter szombaton figyelmeztette a Hezbollah síita libanoni fegyveres mozgalmat, az iszlamista palesztin Hamász szövetségesét, hogy Bejrút Gáza sorsára juthat, ha az Irán-barát szervezet háborúba rángatja Libanont.

"Amit megtehetünk Gázában, megtehetjük Bejrútban is. Ha a Hezbollah ilyen hibákat követ el itt, az elsők, akik ennek az árát megfizetik, a libanoni állampolgárok lesznek" - jelentette ki a tárcavezető Észak-Izraelben, a libanoni határ közelében található egyik katonai támaszponton tett látogatásán.

Szerinte a Hezbollahot támogató fegyveres csoportoknak az izraeli határon végrehajtott katonai akciói máris túlmennek a helyi provokáció határain. Az izraeli erők "minőségi választ adnak", ami veszteségekhez vezet a Hezbollah soraiban.

"Nem lehet bennünket provokálni, ez végzetes hiba lesz. Teljes harci készültségben vagyunk, készek vagyunk bármilyen csapásra, és felkészültünk bármilyen fejleményre" - szögezte le Joáv Galant. A minisztérium hangsúlyozta, hogy jelenleg a gázai hadműveletben az izraeli légierő potenciáljának nem egészen 10 százalékát vetették be.

Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője egy korábbi szombati televíziós beszédében kijelentette, hogy a fegyveres mozgalom új fegyvereket kezdett bevetni a gázai háború kezdete óta minden nap Izrael ellen intézett támadásokban.

"A múlt hét során megerősítettük az ellenállást a libanoni fronton, a műveletek számával, a támadott célpontokkal és bevetett fegyverekkel" - mondta az Irán-barát szervezet vezetője. Hozzátette, hogy a libanoni ellenállás történelmében most először "öngyilkos drónokat" is bevetnek izraeli célpontok ellen, és napi rendszerességgel küldenek felderítő drónokat az izraeli terület fölé.

Izraeli tüzérüteg a libanoni határnál.  Még több lehet ott, ha a Hezbollah újból támad. Fotó: MTI/EPA/Ajal Margolin
Izraeli tüzérüteg a libanoni határnál. Még több lehet ott, ha a Hezbollah újból támad. Fotó: MTI/EPA/Ajal Margolin

Az AFP francia hírügynökség rendelkezésére álló adatok szerint az erőszakos cselekmények kezdete óta legkevesebb 91 ember halt meg, többségében a Hezbollah fegyveresei, de meghalt 11 polgári személy is. Szombaton a Hezbollah szövetségese, a Amal síita mozgalom első ízben közölte, hogy elveszítette egy fegyveresét Dél-Libanonban egy izraeli légitámadásban. Izraeli oldalon hat katona és két civil halt meg.

Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy segíteni fog a legnagyobb gázavárosi kórházban rekedt újszülöttek evakuálásában. Az egészségügyi intézmény közelében heves harcok dúlnak az izraeli katonák és a palesztin fegyveresek között. Előzőleg az Orvosok az Emberi Jogokért-Izrael nevű civil szervezet közölte, hogy két koraszülött meghalt, miután a szülészet intenzív részlegén áramhiány miatt nem működtek az inkubátorok. A szervezet szerint az osztályon ápolt további harminchét koraszülött van életveszélyben.


   
Az elmúlt három napban csaknem kétszázezren hagyták el a Gázai övezet északi részét dél felé tartva. Az északi részben hevesebbé váltak a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni harcok. Nem tűzszünet, hanem "naponta négyórás taktikai szünet" lesz a Gázai övezet északi részén, hogy a civilek délre menekülhessenek. A gázai határőrség bejelentette, hogy vasárnap ismét megnyitják az egyiptomi határnál található Rafah átkelőt a külföldiek előtt. A külföldiek és a sürgős orvosi ellátásra szoruló palesztin páciensek evakuálását pénteken függesztették fel - közölték egyiptomi és palesztin illetékesek.

Lezuhant egy amerikai katonai repülőgép a Földközi-tenger keleti medencéjében gyakorlatozás közben. A gép típusával, az incidens pontos helyével és idejével kapcsolatban, valamint a gép személyzetének sorsáról nem közöltek részleteket. Szombat hajnalban újabb dróntámadást intéztek az amerikai hadsereg által használt egyik létesítmény ellen Szíria északkeleti részén. Az egyik pilóta nélküli katonai eszközt lelőtték, a másik az amerikai légitámaszpont területén ért földet, de nem robbant fel, így sérülést sem okozott.

Szintén szombaton telefonon egyeztetett Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter Yoav Gallant izraeli védelmi miniszterrel, akinek megerősítette az Egyesült Államok álláspontját, miszerint Izraelnek joga van az önvédelemhez, ugyanakkor felhívta a Gázai-övezetben való civilek védelmének fontosságára, és hangsúlyozta, hogy nem szabad megengedni a harcok túlterjedését a Gázai övezeten, és meg kell előzni a regionális eszkalációt a Közel-Keleten.

(Reuters/AFP/MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG