2p
Tegnap csúnyán lyukra futott a német rendőrség, de ma már egy új gyanúsított van.
Tűzoltók és rendőrök egy berlini karácsonyi vásárnál 2016. december 19-én. Forrás: MTI/EPA/Rainer Jensen

Új gyanúsítottja van a hétfő esti berlini kamionos merényletnek, az illető ellen a schengeni övezet egészére vonatkozó nem nyilvános körözést adtak ki kedden éjfélkor - jelentette be a német szövetségi belügyminiszter.

Thomas de Maiziere Berlinben a szövetségi parlament (Bundestag) belügyi bizottságának rendkívüli ülése után tett nyilatkozatában kiemelte: gyanúsítottról, és nem feltétlenül elkövetőről van szó. Mint mondta, sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarja a gyanúsított kilétéről és idegenrendészeti státusáról megjelent híreket.

Szélsőséges iszlamista

Egybehangzó sajtójelentések szerint egy tunéziai származású elutasított menedékkérőről van szó, akit azért gyanúsítanak a merénylet elkövetésével, mert a kamion vezetőfülkéjéből előkerült az úgynevezett befogadott menedékjogi státusát igazoló papírja.

A biztonsági körökre hivatkozó jelentések szerint a huszonéves férfi legalább négy személyazonosságot használ, és egy észak-rajna-vesztfáliai központú szalafista - radikális iszlamista - hálózat tagjai között tartják számon. A sajtóban Anis B. néven azonosított férfitől nem csupán a befogadott igazolvány került elő, hanem egy tárca is, amelyben az irat volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG