2p
A párt határozottan Donald Trump mögött áll - jelentette be az amerikai republikánusok országos bizottságának elnöke.

Reince Priebus bejelentésre azt követően került sor, hogy Paul Ryan republikánus házelnök délelőtt szóvivője révén tudatta, hogy nem kampányol tovább a párt elnökjelöltje, Donald Trump mellett.

Bár Ryan nem vonta meg támogatását Trumptól, de a republikánus törvényhozókkal tanácskozva közölte velük, hogy mindenki elsősorban a saját választási kampányára összpontosítson a saját választókerületében.

Ryan bejelentését nem fogadta egyöntetű helyeslés a republikánus politikusok táborában. Newt Gingrich volt házelnök például kijelentette, hogy aki nem támogatja Trumpot, az Hillary Clinton győzelmét segíti elő, s Clinton rémálom lesz, mert vele az amerikai történelem legkorruptabb és legtisztességtelenebb kormányzata kerül hatalomra.

Nem adják oda Clintonnak a választást

A republikánusok arizonai elnöke, Robert Graham, szintén közleményben támadta a pártvezetést és a Trumptól elhatárolódó politikusokat, mondván, hogy a vezetés több annál, mint hogy nem kampányolunk valaki mellett vagy közleményben ítéljük el valakinek az évtizeddel korábban tett kijelentéseit.

Graham szerint nehéz megérteni, hogy miért akarják néhányan feladni konzervatív elveinket és értékrendünket, tudván tudva, hogy Hillary Clinton, amennyiben elnök lesz, rendszeresen elítéli majd a szabadságjogainkat. Az arizonai pártelnök az amerikai nemzetbiztonságra nézve ellenségnek nevezte Clintont.

Priebus pártelnök ezek után hívta tanácskozásra a Republikánus Országos Bizottság 168 tagját, és jelentette ki, hogy a párt változatlanul határozottan Donald Trump mögött áll, annak ellenére is, hogy pénteken nyilvánosságra kerültek korábbi, nőkre tett sértő és megalázó kijelentései.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG