5p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Már csak 1 százalékos növekedést vár a kormány az idei évre. Holnap nullás GDP-adattal jöhet ki a KSH. Akciótervek azért vannak a tarsolyban. 

Szerdán érkezik a második negyedéves GDP-adat, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pedig már kedden kiállt néhány újságíró elé, hogy a várhatóan harmatgyenge adatot megmagyarázza. Az elemzők ugyanis a második negyedévre éves összevetésben stagnálást várnak. A növekedési adatok pedig gyászosak, főleg annak tükrében, hogy 2023-ban 0,9 százalékkal csökkent, 2024-ben pedig csupán 0,5 százalékkal bővült a magyar gazdaság. Ennyi rossz év pedig ritkán követi egymást. 

Repülőrajt elnapolva

Portfólió tudósítása szerint a minisztérium friss becslése szerint már csupán 1 százalék lehet az idei éves átlagos GDP-növekedés üteme. Az elemzők még ennél is pesszimistábbak, alacsonyabb növekedést várnak. A tárca kivetítéséből kiolvasható továbbá, hogy a nagyon régóta áhított 4 százalékos kormányzati növekedési célt a magyar gazdaság egy év múlva fogja elérni, a 2026-os év második negyedévében. Jövőre az egész évre 3,1 százalékos növekedést vár az NGM. 

A kormány március óta 2,5 százalékos növekedéssel kalkulált az idei évre (igaz a 2025-ös költségvetést még 3,4 százalékos GDP-bővüléssel szavazták meg a parlamenti képviselők). Innen csökkent most tovább a prognózis. 

Még újabb gazdasági akciótervek a tarsolyban

Egy 21 pontos gazdasági akciótervvel már előrukkolt a kormány, hogy az idén beinduljon a növekedés, de ennek egyelőre semmi nyoma. Most egy hat pillérre épülő gazdaságpolitikáról és 70 konkrét intézkedésről beszélt a miniszter. 

Ennek keretében az állami alkalmazottaknak speciális lakhatást segítő programot indít a tervek szerint a kormány. Ők 430 ezren vannak - jelentette be a miniszter. A 3 százalékos Otthon Start kedvezményes hitel mellé adna nekik valami extra támogatást a kormány. A programot a hitellel együtt szeptemberben tervezik elindítani.

További lépéseken dolgoznak a kkv-k megsegítése érdekében. A Demján Sándor 1+1 program kifizetései a végéhez közelednek, és a terv az, hogy újra kiírnak egy hasonló programot.

Vizsgálat alá veszi a tárca a Széchenyi Kártya Programot, hogy tud-e a kormány további kamatelőnyt adni a kis- és közepes vállalkozások részére. A kormány dolgozik a bérfelzárkózáson, és további adócsökkentéseket is kilátásba helyeztek. 

Jön a fordulat Európában

Nagy Márton beszélt arról is, hogy a lassabb idei növekedést nem érzi meg jelentősen a költségvetés. A második negyedévben stagnálhatott a GDP-növekedés. Az oka kisebb részt az ipar, nagyobb részt a mezőgazdaság. Ez utóbbi 0,3-0,4 százalékpontot el fog vinni a növekedésből – mondta. A harmadik és negyedik negyedévben 1-2 százalék körül lehet az éves növekedési ütem – tette hozzá.

A miniszter szerint látszik a fordulat Európában az elektromos autók eladásában, ami megerősítheti a magyarországi ipart. Év/év alapon már nem a jármű- és akkumulátorgyártás húzza majd vissza az idei gazdasági növekedést.

Közben a fogyasztást erősen támogatják a kormány intézkedései, amelyek most zúdulnak rá a lakosságra. Ha nem lenne fogyasztásnövekedés, a GDP-növekedés már rég negatív lenne – mondta Nagy Márton. 

Ha a növekedést a fogyasztás tartja meg, akkor a költségvetés jobban biztonságban van a lassabb növekedés ellenére is – vezette fel azt a témát Nagy Márton, hogy miért nincs veszélyben a 2025-ös büdzsé.

Az áfa és az szja-bevételek úgy érkeznek az államkasszába, ahogy az NGM korábban gondolta, a vállalatokat érintő adók esetében viszont tapasztalható elmaradás a tavalyi évhez képest – mondta. A növekedés elmaradása a vállalatokat sújtja jobban, és kevésbé érinti negatívan a lakossági oldalt – tette hozzá. A 2026-os költségvetés esetében nincs szükség korrekcióra, a kormány megemelte az általános költségvetési tartalékot és most már nem úgy fog működni, mint eddig, vagyis nem általános célokat fog szolgálni, és ebből nem lehet majd költeni – emelte ki.

Csökkenhet az infláció, az árrésstop működik

Az infláció tovább fog csökkenni, júliusban 4 százalék körüli szintre, ebben jelentős bázishatás is szerepet játszik. Idénre 4,7 százalékot mondunk az átlagos inflációra, jövőre 3,7 százalélot – emelte ki. Ha nem lennének árrésstopok, akkor 6,1 százalék lett volna a júniusi éves infláció a 4,6 százalék helyett – értékelte. Megállapította: a zöldség- és gyümölcsárak rendkívüli módon elszálltak.

Nagy Márton szerint bevált az árrésstop
Nagy Márton szerint bevált az árrésstop
Fotó: Klasszis Média

Ősszel 42.600 forintot kaphatnak a nyugdíjasok a várható 1,5 százalékpontos korrekció miatt. Ez a költségvetésnek 105 milliárd forintos plusz kiadást jelent. A nyugdíjas utalvánnyal együtt ez összesen ősszel 200 milliárd forintra fog rúgni. 2025-ben az átlagos nyugdíj mértéke 270 ezer forint lesz, beszámolva a nyugdíjas élelmiszerutalvány hatását.

Szeptemberben indul az Otthon Start program, és új lakossági állampapíron is töri a fejét a kormány. A gyenge gazdasági teljesítmény ellenére a kormány nem tervezi újratárgyalni a hároméves bérmegállapodást – mondta a miniszter. 


 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ebbe a hét új városba lehet Budapestről elrepülni
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 15:11
Indul a téli menetrend Ferihegyen.
Makro / Külgazdaság Így alakulna a nyugdíj kormányváltás esetén
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 14:12
A DK bemutatta nyugdíjprogramját és nyugdíjkalkulátort indított.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint látványos vereséget szenvedett a Fidesz
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 13:12
A Tisza Párt elnöke videóval bizonyítja, hogy ők voltak többen október 23-án.
Makro / Külgazdaság Arab milliárdos vitte el a Belügyminisztériumot
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 12:18
Rákosrendező helyett ez is jó lesz.
Makro / Külgazdaság Elhúztak a horvátok: 1000 euró fölé emelik a minimálbért
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 16:35
A horvát kormány pénteken rendeletben határozta meg a 2026-ban érvényes minimálbér összegét: a jelenlegi bruttó 970 euró 8,25 százalékkal, 1050 euróra emelkedik (valamivel több mint 408 ezer forint) – közölte a horvát sajtó.  
Makro / Külgazdaság Már Japánban is elszálltak az élelmiszerárak
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 14:57
Japánban a fogyasztói árak emelkedése 2,9 százalékra gyorsult szeptemberben éves szinten az augusztusi 2,7 százalékról – áll a belügy- és kommunikációs minisztérium pénteki közleményében.  
Makro / Külgazdaság Nem várt lazításról döntöttek Moszkvában
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 14:22
Az orosz jegybank 50 bázisponttal, 17,0 százalékról 16,50 százalékra csökkentette az irányadó kamatot pénteken; szakértők a kamat szinten tartására számítottak.  
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy felhúzta magát egy reklámon, hogy befejezte Kanadával a tárgyalásokat
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 13:56
Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi portálon helyi idő szerint csütörtökön közzétett üzenetében leállított minden kereskedelmi tárgyalást Kanadával egy szerinte félrevezető reklámkampányra hivatkozva, amelyben Ronald Reagan volt amerikai elnök kritikus véleményt fogalmaz meg a vámokról.  
Makro / Külgazdaság Már látszanak a repülőrajt jelei a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 12:35
Októberben közel két és fél éve a legjobb teljesítményt nyújtotta az euróövezet gazdasága az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató-intézet és a Hamburg Commercial Bank AG által közösen vezetett beszerzésimenedzser-index alapján.
Makro / Külgazdaság Elkészült az új ötéves terv Kínában: az egész világot érinteni fogják a változások
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 12:18
Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG