1p
Az MNB hitelprogramja június elején elstartolhat, a zéró kamattal adott MNB-hitelhez lesz garanciadíj is, Matolcsy a nagyobb bankok több javaslatát beépítette a programba, amellyel a kisebb pénzintézeteket is helyzetbe akarják hozni.

Megint összeült a Tanács

Matolcsy György a hónap elején jelentette be, a jegybank segít a vállalkozásoknak leépíteni a devizahiteleiket, olcsó hitelt juttat számukra, hogy fellendítse a gazdaságot megbénító befagyott hitelezést, valamint törekedni fog a rövid lejáratú adósságállomány leépítésére. A részletekről ma számolt be a jegybanki vezetés.

Hosszas egyeztetések után több banki javaslatot is elfogadtak



Utánanéztünk a számoknak
Összesen 306,7 milliárd forintos veszteséget termeltek tavaly a bankok, de voltak nyereséges pénzintézetek is, ezek 146,2 milliárd forint profitot termeltek összesen. Érdekes, hogy az így keletkező 159 milliárdos veszteséget, amit a bankszektor termelt, három bank könyvelte el. Tovább a cikkre >>>

Eseti ülése volt ma a Monetáris Tanácsnak (MT), melyen a hitelprogramot véglegesítették, megvannak a paraméterek és a célok, keretek - mondta felvezetőjében Matolcsy György, MNB-elnök. Figyelembe vették egy alapos tájékozódás utána globális pénzgazdaság jelenlegi tengelyét, a Világbank és az IMF éves közgyűlésén is részt vettek, Balog Ádámmal együtt úgy látják, a világgazdaság idén lassulni fog, az EU nem állja jól a válság újabb hullámát, az eurózóna kifejezetten nehéz helyzetben van - mondta Matolcsy.

Engedtek Matolcsyék, de a kéthetes kötvényeknél szigorítottak

Az MT mandátumot adott arra az igazgatóságnak, hogy végrehajtsa a programot. Három olyan kérdést vitattak meg alaposabban, melyeknél elfogadták a bankok javaslatait - mondta Matolcsy.
Ezek:

1, Kamatmarzs + garanciadíj: 2,5%-os költséget tehetnek (felárat) rá a bankok (ez a maximum) - itt a jegybank engedett, eredetileg 2 százalékos felárnál húztak
2, Az egyedi hitelek felső határát 400 millióról 3 milliárd forintra emelik. A minimum összeg 3 millió forint. Ez azt jelenti, hogy a középvállalatokat is megcélozták a programmal.
3, A kéthetes kötvényprogram befogadási kritériumait is felülvizsgálták, többek között Patai Mihály javaslatára, az MT az Igazgatóságot kérte, hogy ezt a kérdést vizsgálják meg (valószínűleg csak az országban pénzügyi tevékenységet folytató pénzintézetek férhetnek majd hozzá a kéthetes kötvényekhez), erről később döntenek majd.

Június elsején elindulhat a program. A hazai pénzintézeti szektor kétharmad része benne lesz ebben a pénzügyi programban Matolcsy György szerint.

Így hozzák helyzetbe a magyar tulajdonú bankokat

Ütemezés: rajt június elsején
Május 8.: az MNB megküldi a keretszerződés.tervezetet a bankoknak
Május 15.: a terméktájékoztató publikálása, végleges keretszerződések elküldése a bankoknak
Május 15-24.: a keretszerződések megkötése a bankokkal, a pénzintézetek jelzik, mekkora forrást hívnának le a 250 milliárdos keretből
Május 28.: az MNB kihirdeti, az egyes bankok, pénzintézetek mekkora összeget kapnak a keretből
Június 1.: a program elindul
Augusztus 30.: a program lezárása.

Balog Ádám alelnök elmondta, hogy a futamidő maximum 10 év lehet, de a bankok maguk dönthetnek arról, milyen futamidővel adják a hitelt. Balog beszélt arról is, hogy a kéthetes kötvényállomány csökkentése kapcsán tárgyaltak a bankokkal, ezeket kedvezőnek nevezte, de részleteket egyelőre nem árult el, csak annyit, minden eszközük megvan rá, hogy céljukat elérjék. Az MNB ezen törekvését a kormány és az ÁKK is támogatja - egyébként.

Nagy Márton, igazgató hangsúlyozta, hogy nem céljuk, hogy a jelenlegi pénzpiaci struktúrát bebetonozzák, azt is el akarják érni a programmal, hogy a pénzintézetek között éles verseny alakuljon ki. Így például adminisztratív eszközökkel nem fogják akadályozni, hogy az "olcsó hitelből" egyes vállalatok a korábbi hiteleiket kiváltsák. Persze az MNB elsődleges célja, hogy forgóeszköz, beruházási hitelek formájában, illetve EU-támogatásokhoz önrészként kerüljenek a gazdaságba ezek a források, hiszen ez az, ami leginkább megnyomhatja a GDP-t (ha mind a 250 milliárd forint beruházásra megy, az 0,7 százalékkal emelheti meg a nemzeti összterméket). Ugyanakkor az MNB szerint az sem probléma, ha a források egy része hitelkiváltásra megy, hiszen nemzetgazdasági szinten ennek is pozitív hatása van.

Nagy Márton szerint a kisebb pénzintézeteket hozhatja helyzetbe a hitelprogram, így például a magyar tulajdonú takarékszövetkezeteket, melyek eddig is aktívak voltak a kkv-hitelezési piacon. Nagy Márton azt mondta, a programhoz komoly partnereket keres a jegybank. Az MNB ebben a kormány törekvéseit támogatja, Orbán Viktor kormányfő korábban arról beszélt ugyanis, kívánatos volna, ha a bankrendszer fele magyar kézben lenne.


A csomag vállalkozásokat érintő része kétszer 250 milliárdos kerettel nyáron indulhat. A kéthetes kötvények állományát pedig 900 milliárddal kurtítaná meg a jegybank, ehhez azonban tárgyalnia kellett a bankokkal is, hogy azok miként törlesztik vissza hamarabb a rövid lejáratú adósságállományukat. Összességében a jegybank nyereséggel jöhet ki ezekből az ügyletekből (a devizatartalék egy részét is felhasználják hozzá), a nagy kérdés az, hogy a hitelezés a kínálati vagy a keresleti oldal miatt akadozik-e? Vagyis, hogy a bankok hitelezési hajlandósága alacsony-e vagy éppenséggel a vállalkozások nem akarnak nagyobb hiteleket felvenni a bizonytalan gazdasági környezet miatt?

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG