2p
A Kreml kész elfogadni Ausztria közvetítését a Szkripal-ügyben, hogy rendezzék a vitát a britekkel.

Kezd tarthatatlan méreteket ölteni a Szkripal-botrány a két ország között, a kölcsönös diplomáciai kitiltásokat követően több ország is nyomás alá helyezte Oroszországot a mérgezésgyanú miatt. A Kreml tájékoztatása szerint Moszkva kész elfogadni az osztrák külügyminiszter, Karin Kneissl felajánlását, amely szerint Ausztria kész közvetíteni a vitás felek között, hogy mihamarabb rendezzék az ügyet. Ausztria egyébként semleges maradt, ők még egy orosz diplomatát sem utasítottak ki.

Dmitrij Peszkov, az elnök szóvivője "meglehetősen kiszámíthatatlannak" minősítette az Oroszországgal szembeni brit lépéseket. Így kommentálta a The Guardian című brit napilapnak azon értesülését, miszerint Theresa May brit miniszterelnök azt mérlegeli, hogy betiltsa az orosz adósságpapírok forgalmazását a londoni tőzsdén. Ugyanakkor úgy vélte, hogy az Egyesült Államok, amely maga is jelzett hasonló szankciókat, saját magának ártana azzal, ha befagyasztaná az Oroszországban lévő kintlévőségeit.

Macront viszont várják

Peszkov ugyanakkor megerősítette Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter bejelentését, miszerint folytatódik Emmanuel Macron francia elnök májusra tervezett moszkvai látogatásának előkészítése. Rámutatott, hogy a francia vezetés a nézeteltérések ellenére nem zárkózik el a párbeszédtől.

A Szkripal-ügyről korábban már rengeteget írtunk, cikkeinket itt olvashatod a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG