2p
Történelmi nyarat zárt a hazai turizmus, a szobaárak már túllépték a bécsi és a prágai árakat is.

Rekord nyarat tudhat maga mögött a magyar turizmus, júliusban 30 százalékkal nőttek a külföldiektől származó szállásdíjbevételek az előző év azonos időszakához képest  - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta: az év első hét hónapjában a vendégéjszakák száma 8 százalékkal, a szállásdíj bevételek pedig mintegy 20 százalékkal emelkedtek. Ugyanezek az adatok 2010-hez képest 53 százalékos, illetve 118 százalékos növekedést mutatnak.

Guller Zoltán szerint a budapesti fürdők hasonlóan sikeres szezont zártak, amelyek júliusban 12 százalékkal több vendéget fogadtak. A budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre pedig július után augusztusban is több mint 1,3 millió utas érkezett. A repülőtér főszezoni forgalma 15 százalékkal múlta felül a tavalyi adatokat és közel 50 százalékkal nőtt a 2010-es nyári forgalomhoz képest - tette hozzá.

Kilőttek a szobaárak

Nem félnek a turisták a terroristáktól

A két héttel ezelőtti terrortámadás ellenére Barcelona továbbra is vonzza a turistákat, a repülőjegy-foglalások száma növekszik a tavalyihoz képest. Tovább >>>

A Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta: az adatok szerint júliusban Budapesten a 4 és 5 csillagos szállodákban a nettó szobaárak átlaga elérte a 111,5 eurót, ezzel a magyar főváros a vizsgált időszakban drágább volt és több bevételt termelt, mint Bécs (89 EUR) vagy Prága (85 EUR). Ráadásul az ilyen szálláshelyek átlagárai 42 százalékkal nőttek tavalyhoz képest.

A Turisztikai Ügynökség saját mérései alapján a vizes világbajnokságra elsősorban a magas költésű turisták érkeztek, akik a szokásos 2-3 nap helyett 7-8 napot töltöttek Balatonfüreden vagy Budapesten. Hozzátette: a mérésből az is kiderült, hogy az országba érkezett turisták elégedettsége egy 10-es skálán 8,73 százalékos volt.

Durván elszálltak az árak Magyarországon: a gatyánk is ráment a nyaralásra

Országos szinten közel 20 százalékkal nőttek az árak, a fővárosban 37 százalékkal kértek többet egy szállodai szobáért, mint egy éve. Vajon ez lesz minden ágazatban, ahol munkaerőhiánnyal küzdenek? További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG